A diéta azt ígéri, hogy az összes feleslegtől megszabadít, méghozzá örökre, és még sportolni sem kell mellette különösebben. Jó, azért egy kis séta itt sem árt. A rendszer 4 szakaszból áll.
1. szakasz
Ez feleannyi napig tart, mint amennyi a súlyfelesleg rajtunk kilóban. Ha csak három-négy kiló, akkor két napig, ha hat kiló, akkor három napig, ha viszont huszonkettő, akkor tizenegy napig kell eszerint étkezni.
A megengedett ételekből korlátlanul lehet enni, kivéve a zabkorpából, mert abból csak napi 1,5 evőkanállal, annyi viszont kötelező.
Amit szabad enni:
– Natúr joghurt – de csak 0-0,1% zsírtartalmú
– Zsír nélküli hús vagy hal (kerülendő a liba, kacsa, sertés, és a csirkének is a bőrös része)
– Tojás (bármilyen formában)
– Annyi olívaolaj, ami egy szelet hús vagy a tojás megsütéséhez okvetlenül kell, körülbelül 1 teáskanálnyi. Az olajat sose öntsük, hanem mérjük ki, aztán kenjük szét az ujjunkkal az edényben. Nem árt beszerezni egy jó teflonserpenyőt, amiben zsiradék nélkül sem ragad le az étel.
– Mindennap meg kell enni 1,5 evőkanálnyi zabkorpát, például joghurtba keverve.
– Bármilyen fűszernövény-őrlemény
– Kevés főzőhagyma a sütéshez, főzéshez
– Só, bors, kevés mustár
– Édesítőszer
– Üres tea vagy kávé
– Szénsavmentes víz
Ezenkívül semmit nem lehet enni. Ebben a szakaszban az ember máris ledob 3-5 kilót. És jöhet a második szakasz.
2. szakasz
Ez a szakasz 5 kiló feleslegnél általában 3 hétig tart, de mindenképpen addig, míg el nem érjük az ideális testsúlyt. Ha valaki 30 kilótól akar megszabadulni, akkor hónapokig is folyatnia kell az előírásokat.
Amit szabad és kell enni:
Páratlan napokon :ugyanazt, amit az első szakaszban, és hozzá bármennyi nyers vagy párolt zöldséget
Páros napokon: ugyanazt, amit az első szakaszban
A zöldséges napokon tehát együnk minél több rostban gazdag zöldséget is a hús vagy a tojás mellé, jégsalátát, paprikát, paradicsomot, uborkát, bármit, ami nyersen fogyasztható. Megengedett még a kelkáposzta főve, a spárga párolva, a káposzta, karfiol, brokkoli és kelbimbó főve. Tartózkodjunk a hüvelyesektől és a répától, mert utóbbinak elég magas a cukortartalma. (A krumpli, a rizs és a pisztáciafagyi sajnos itt most nem számít zöldségnek.)
3. szakasz
Ez már vígan megy, mert az ember lánya lapos és karcsú, és megújult a ruhatára! Na, ilyenkor szoktuk feladni az egészet, pedig ha ezt tesszük, hamar visszagurulnak ránk a hájhurkák. A harmadik szakasz ugyanis a megalapozó szakasz, ami megtanítja a szervezetet, hogy ezt a súlyt tartsa ezentúl követendőnek, és ne akarjon visszahízni.
A szakasz időtartama attól függ, hány kilót fogytunk le. Minden leadott kiló után 8 napig kell folytatni a harmadik periódust. Ha tehát valaki 4 kilót fogyott, akkor hozzávetőlegesen egy hónapig tartson még ki. A jó hír, hogy még ebben a szakaszban is tapasztalható további fogyás.
Amit ehetsz:
– Mindennap megehető, ami az első szakaszban, és a zöldségek is.
– Naponta 1 gyümölcs (vagy ha apró szemű, akkor egy maréknyi)
– Kétszer egy héten ehetünk tésztát vagy 1 szelet sütit.
– Naponta 2 darab (toast) pirított kenyér
4. szakasz
Hát, ez a szakasz bizony életfogytig tart. De nem baj, mert már bármit lehet enni. Az egyetlen szabály, hogy ki kell választani egy napot a héten, például a szerdát, és azontúl minden áldott szerdán vissza kell térni az első szakasz étrendjéhez, történjék bármi.
Figyelem!
Maga Dukan doktor sem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy a diéta teljes időtartama alatt komplex vitamint kell szedni. A rosttartalmú ételek, a zöldségek és gyümölcsök megvonása pedig szív- és érrendszeri szempontból egészségtelen. Ha valakin sok a túlsúly, és emiatt eleve nagyobb igénybevételnek van kitéve a szíve és az érrendszere, inkább másik diétát válasszon. Sokan panaszkodnak, hogy a diéta alatt fáj a fejük. Ez sajnos a cukormegvonástól van. Fontos, hogy igyunk meg naponta legalább 2-3 liter vizet.
Recepttipp
Joghurtos desszert a nap végére
Hozzávalók:
Elkészítés: Akár az első szakaszban is fogyasztható egy kis édesség anélkül, hogy megszegnénk a diétát. Keverjük el a joghurtban a megengedett adag zabkorpát, édesítsük meg, tehetünk bele egy nagyon pici sót is, és szórjunk rá fahéjat.
Zabpelyhes palacsinta
Hozzávalók:
Elkészítés: Keverjük el a zabkorpát a joghurttal és egy kevés vízzel. Várjuk meg, míg a zabpehely megszívja magát. Verjünk fel két tojást, picit sózzuk meg, és keverjük bele a joghurtos zabkorpába. Most öntsük a gyengéden megolajazott forró serpenyőbe, és nagy lángon süssük, míg a tojás meg nem szilárdul. Tekerhető állapotú sose lesz, de édesítőszerrel, esetleg fahéjjal kissé enyhítheti az édesség utáni vágyunkat.
Tipp: Ha nem édességnek szánjuk, natúran, esetleg egy kis mustárral megkenve köretnek is tálalható húsétel mellé.