Hirtelen jött vendégség
A pizzatészta alapanyagai általában mindig rendelkezésre állnak, a tészta elkészítése nem igényel sok időt, keleszteni sem feltétlen muszáj, így ha váratlan vendégek toppannak be, akkor nagyon jó megoldás lehet a pizzatészta, amiből – akár a vendégeinkkel közösen – készíthetünk kisebb-nagyobb pizzákat, személyre szabott, falatnyi pizzagolyókat. Ezen túl a kinyújtott tésztát akár meg is pakolhatjuk a hűtő tartalmával, majd felcsavarva, afféle tésztakígyót süthetünk belőle, amivel utána már semmi más dolgunk nincs, csak szeletelni és egy nagyobb kínálótálra halmozni. Ez az étel az úgynevezett stromboli, amelyet kirándulásra, munkahelyre is magunkkal vihetünk, sokkal izgalmasabb, összetettebb fogás, mint a legtöbb szendvics.
Borkorcsolya
A váratlan vendégeket kínálhatjuk grissinivel is, ami nem más, mint vékony csíkokra vágott, kisodort pizzatészta, ami önmagában is zseniális, de ha összeütünk mellé egy-két mártogatóst (sajtos, paradicsomos, zöldséges vagy épp tejfölös mártást), akkor borozás/sörözés mellé akár önmagában is elegendő partifalat lehet, feltéve, ha elég sokat sütünk belőle. A grissini esetében nyugodtan fűszerezhetjük az alap pizzatésztát, egy kevés friss, esetleg szárított oregánó, bazsalikom, kakukkfű vagy ezek keveréke ideális választás lehet. Ha igazán intenzív ízélményre vágyunk, akkor a tésztához felhasználandó olívaolajba korábban tegyük bele a finomra vágott zöldfűszereket, s hagyjuk, hogy az olajat átjárja az aromájuk.
Úton-útfélen
Kirándulásra, iskolába kitűnő választás lehet a focaccia. A focaccia megmenthet minket a kenyérhiánytól, a pikk-pakk összeállítható tésztával könnyedén átvészelhető egy-egy vacsora vagy reggeli. A focaccia kitűnő alapja a különféle munkahelyi/iskolai szendvicseknek, sőt akár buci helyett is bevethetjük a házi hamburgerezőnkben. A focaccia esetében érdemes a pizzánál kicsit több kelesztési időt adni a tésztának. A tésztát kedvünk szerint fűszerezhetjük: a grissininél bevetett módszer itt is alkalmazható, a fűszeres olajjal jól hangolható a focaccia, de nem csak belül, hiszen – a grissinivel ellentétben – ezt a kenyérféleséget kívülről is meg szokták kenni egy kevés olívaolajjal, ettől lesz igazán ellenállhatatlan a tésztája.