Írd be, mit keresel:

Edd magad egészségesre – avagy a makrobiotikus étrend

Volt egyszer, hol nem volt, nagyon-nagyon régen, valamikor az ezernyolcszázas években, az óperenciás tengeren is túl… Szóval a messzi, szép Japánországban éldegélt egy orvos, akit úgy hívtak, hogy Isizuka. Ennek a derék dokinak az volt a rögeszméje, hogy azért is meggyógyítja az embereket, méghozzá a lehető legegyszerűbb módon: egészségesre eteti őket.
Cookta - 2016.03.09.
Edd magad egészségesre – avagy a makrobiotikus étrend

A jó Hagen Isizuka az egész életét rááldozta, hogy felkutassa, melyik lenne a legmegfelelőbb étrend, mely a világ leggyakoribb nyavalyáira gyógyírt nyújtana, mígnem rá is talált a megoldásra, és így kiáltott: teljes kiőrlésű gabonák és sok friss zöldség! Felfedezéséről két vaskos könyvet is írt, majd éldegélt szépen tovább, aztán pedig meghalt.

Igen ám, de pár tíz évvel később arra sétált egy amerikai–japán író, akit úgy hívtak, hogy George Ohsawa. Elcsodálkozott, milyen vastag könyveket írt Isizuka mester, és bele is lapozgatott. Izgalmasnak találta, hogy evéssel gyógyulni lehet, mert maga is betegeskedett, az akkoriban még halálos kórnak számító tüdővész támadta meg. Szóval itt a vége, fuss el véle.

Csak vicceltem. Ugyanis dehogy van még vége, hiszen Ohsawa nem halt bele a tüdővészbe, mert amint Isizuka doktor szabályaihoz kezdte igazítani az étkezéseit, meggyógyult. Ezután persze, úgy döntött, hogy ő is ezzel a diétával fog foglalkozni, hisz a saját bőrén tapasztalta meg, hogy nemcsak gyógyír, de fokozza az életerőt és az ellenálló-képességet. Nevet is adott a csodakajának, méghozzá azt, hogy makrobiotikus étrend. E két szó görögül annyit tesz, hogy nagy (makro) és bio (élet).

Sok-sok zöldség az alapja a makrobiotikus étrendnek

Sok-sok zöldség az alapja a makrobiotikus étrendnek
Forrás:
iStock

Az elgondolás egyébként a kínai filozófia hatását viseli magán, a jin és a jang teóriájáét. Eszerint a természetben két hatalmas ellentétes, egymást kiegészítő erő működik. A jin a női erő: a sötétség, a hideg, a nyugalom, a passzivitás; míg a jang a fény, a meleg és az uralom megtestesítője. Az elmélet szerint e két erő befolyásolja az embereket is. A jin által uralt emberek nyugodtak, csendesek, kreatívak, míg a jangtól vezéreltek hevesek, energikusak, vehemensek. Ohsawa szerint a test akkor egészséges, ha lelkében a jin és a jang egyensúlyban van, tehát az étrendet is ennek megfelelően egyénre kell szabni, annak megfelelően, melyik étel milyen jelleget hordoz, jin-e vagy jang.

Jin jellegű ételek: cukor, tea, kávé, alkohol, tej, tejtermékek, fűszerek

Jang jellegű ételek: húsok, halak, rákok, kagylók, tojás, sajtok, só

Ételek jin és jang között

A makrobiotikus étrend alapját azok az ételek alkotják, amelyek nem jin vagy jang jellegűek, hanem a kettő között vannak. Ilyenek a gabonafélék, a hüvelyesek, a magvak, a zöldségek és a gyümölcsök. A makrobiotikus étrendben minden étkezés 50-60%-át teljes kiőrlésű gabonafélék, 20-25%-át friss és szezonális zöldségek, a maradék 10-15%-ot pedig hüvelyesek, babfélék teszik ki. A hüvelyesek és a gabonák együttes fogyasztása – például bab és rizs – teljes értékű fehérjepótlást biztosít a szervezetnek, ráadásul ezeket jóval könnyebben dolgozzuk fel, mint az állati eredetű fehérjét.

Halat is lehet fogyasztani a makrobiotikus étrendben

Halat is lehet fogyasztani a makrobiotikus étrendben
Forrás:
iStock

Isizuka doktor és George Ohsawa étrendje tehát harmóniát teremt az élelmiszerek között, hogy a test egyenlő arányban jusson a jin és a jang energiáihoz az étkezésen keresztül is. Az étkezésekhez ezért elengedhetetlen a barna rizs, a teljes kiőrlésű gabonák, kenyerek, tészták, a hüvelyesek, a friss zöldségek és gyümölcsök, az olajos magvak és a tengeri herkentyűk, halak.

Aki nem hiszi, járjon utána.

A makrobiotikus étrend jótékony hatása:

Csökkenti az elhízás, a magas vérnyomás, a székrekedés és a magas koleszterinszint veszélyét.

A makrobiotikus étrend veszélyei:

Előfordul, hogy a szervezet nem jut elegendő B12-vitaminhoz, mely az idegrendszer működéséhez és a vérképzéshez szükséges, valamint vashoz és D-vitaminhoz. Ezeket adott esetben tabletta formájában kell pótolni. Gyermekeknek, terhes nőknek nem ajánlott, mert az étrendre jellemző nagy tömegű, de kis energiatartalmú ételek hosszú távon alultápláltsághoz vezetnek.

A makrobiotikus étrendhez kapcsolódó diétát itt találjátok!

A teljes értékű gabonák nagyon fontosak ebben az étrendben

A teljes értékű gabonák nagyon fontosak ebben az étrendben
Forrás:
iStock

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.