Amikor a bortípusokról beszélünk, érdemes pár fogalmat megjegyezni, ami megkönnyíti majd a választásunkat. Mert az a cél minden új boros információ elsajátításánál, hogy a hozzánk legjobban passzoló bort vegyük le a polcról.

Forrás:

iStock

Amikor egy borra azt mondjuk, hú, ez savanyú, az csak akkor lehet igaz, ha a bor már megecetesedett. Egyébként a bor nem igazán savanyú, legfeljebb savas (ha magasabb a savtartalma), vagy sokkal jobb kifejezés, ha száraznak hívjuk. Bár egy folyadékot száraznak hívni nem tökéletes leírás, de nem csak a magyarban, más nyelvekben (ld. dry, trocken, sec vagy suho) is ez a szakkifejezés. Ezzel nem a szárazanyag-tartalomra utalunk, hanem a bor cukortartalmára.

A szőlőben található cukorból keletkezik a bor alkoholtartalma, de az átalakulás nem minden esetben megy végig, a cukor teljes eltűnéséig. Ha mégis, és a bor nem vagy csak alig (a szabályok szerint literenként 4 grammig) tartalmaz cukrot, akkor nevezzük száraznak. Vannak persze kivételek, kicsivel több cukor is megengedett, ha a savtartalom, a bor másik fontos eleme magasabb.

A száraz borokat, főleg, ha egy picit megbillen az arány, és a kellemesnél több a sav, akkor a borszlengben járatlanabbak savanyúnak hívhatják, de ez nem fedné a valóságot. Csak épp nem harmonikus, és a borban áhított egyensúly megbillenése a nyelvünket is zavarja.

Forrás:

iStock

Vannak olyan esetek, ahol már érzékelhető cukormennyiség teszi kedvesebbé, csúszósabbá a borokat. Ezek lesznek a félszáraz tételek, 18 gramm cukortartalomig ebbe a kategóriába sorolhatjuk a borokat. Sok északibb bortermő tájon ez a stílus a követendő, hiszen a hűvös éghajlat magasabb savakat eredményez, és ennek ellenpontozására kiválóan alkalmas egy kis édesérzet, ami még a bor gyümölcsösségét is kihangsúlyozhatja.

A legnehezebben kommunikálható kategória, hiszen idetartozik a legtöbb olyan bor, melyben nem természetes a maradék cukor, hanem azt vagy mustsűrítménnyel, rosszabb esetben némi zsákos napfénnyel, azaz egyszerű kristálycukorral pótolták.

A hozzáadott cukrot tartalmazó borok az olcsó félédesek, amik az alsó polcokat lepik el, jellemzően olcsók és alacsony minőségűek, de hát a 18–45 gramm cukor ápol és eltakar. Jobb esetben. A valódi, természetesen félédes borok helyzete így fokozottan hátrányos, részben mert drágábbak, részben mert a minőségi fogyasztók inkább szárazabb vagy inkább édesebb felé húznak, a köztes kategóriában található rengeteg fércbor miatt.

Forrás:

iStock

A magyar borok legismertebbje, a világon is egyedülálló tokaji aszú a természetes édes borok csúcsa. A kései szüretelésű borok, a jégborok, a szamorodnik és aszúk piaca igen szűk, hiszen ezek a borok igen édesek (45 gramm felett tartalmaznak cukrot), másrészt nem is olcsók.

Ráadásul az utóbbi évtizedekben a száraz borok korszakát éljük, ezek a borok trendik, populárisak, a természetes desszertborokat nehezebb a mai borigényeknek megfeleltetni. A rozékkal, illatos fehérekkel, de akár a testes, száraz vörösborokkal szemben ezek inkább alkalmi, egy-egy poharas tételek, viszont akkor érdemes igazán jót választani, mert az valóban különleges élmény.

Forrás:

iStock

Borban is – ahogy az öltözködésben vagy a zenében – érdemes megtalálnunk a saját stílusunkat. Legyen fehér, rozé vagy vörös, száraz vagy félédes, félszáraz vagy édes, szabjuk magunkra, viszont ha megtaláltuk az irányt, válasszunk jót, egyre jobbat! A tudatos borválasztás nem borsznobizmus, csak elősegíti, hogy minden pohár bor ne csak alkohol legyen, de élvezet és élmény is.