A piskótatekercs mutatós és elegáns, akár ünnepi, hétvégi sütemény is lehet. Elképesztően jól illik hozzá mindenféle krém és gyümölcs, az eperszezon küszöbén most természetesen eperrel készítettük.
A piskótarolád elkészítése nem bonyolult, bár a piskóta sütésénél érdemes betartani az alapszabályokat (amelyeket itt találtok). A klasszikus baracklekvár-töltelék helyett most gyümölcsös krém került bele, aminek alapja selymes mascarpone, egy kis tejszínnel lazítottunk légiesen könnyűvé, és eperrel, eperdzsemmel gazdagítottuk. A tetejére egy kis pisztácia került, ami nemcsak mutatós, de ízben is nagyon jól illik az eperhez – ez természetesen kiváltható pirított mandulával, ha ezzel készül, akkor is biztos a piskótatekercsünk sikere.
Epres-mascarponés piskótatekercs
Hozzávalók:
A piskótához:
A töltelékhez:
Elkészítés: A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a porcukorral és a vízzel nagyon habosra keverjük, beleszitáljuk a lisztet, hozzáadunk 2-3 evőkanál tojáshabot, és összekeverjük, majd a maradék tojáshabot óvatosan fakanállal beleforgatjuk.
Egy sütőlapra sütőpapírt terítünk, elsimítjuk rajta a tésztát, és előmelegített 150 fokos sütőben 12-15 perc alatt légkeverés mellett megsütjük. A sütőből kivéve a piskótát tiszta konyharuhára fordítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, megfordítjuk, majd feltekerjük, a konyharuhával letakarjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben a krémhez az epret megtisztítjuk, megmossuk, 2/3 részét apró kockákra vágjuk, a maradékot vékony szeletekre. A hideg (!) tejszínt keményre verjük. A mascarponét simára keverjük a porcukorral, majd összeforgatjuk a tejszínhabbal, végül óvatosan belekeverjük a felkockázott epret.
A kihűlt piskótát kitekerjük, vékonyan megkenjük eperdzsemmel, majd az epres mascarponekrém 2/3 részével, óvatosan feltekerjük, és kívülről is bevonjuk a maradék krémmel. Néhány órára a hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt megszórjuk felaprított pisztáciával, és a vékony szeletekre vágott eperrel díszítjük.