A Burger King feltette az i-re a pontot, méghozzá a lehető legvörösebbet. Fekete hamburgerük után újabb különlegességgel borzolják a kedélyeket. Már a neve is árulkodó, a valakire nagyon mérges Angriest Whopper végre berobbant Magyarországra. Ezért muszáj volt utánajárnom, tényleg olyan csípős-e, mint ahogy mondják.
Nem szoktam sűrűn gyorséttermekbe járni, de egy jó hamburgernek még én sem tudok nemet mondani. A csípős ételekért pedig egyenesen rajongok. Még a húslevest is jó adag Erős Pistával kanalazom. Úgy hiszem, akkor igazán csípős az étel, ha a fejünk búbja is elkezd tőle viszketni. A Whoppernél is ez volt az egyik kritérium.
Izgatottan kértem ki életem első csípős hamburgerét. Kíváncsi voltam, tényleg olyan vörös-e a buci, mint a képeken. Amint sikerült kiszedni a csomagolásból, előbukkant a tűzvörös zsemle, tetején az ismerős szezámmagokkal. Ezt a színt állítólag a paprikától és paradicsomtól kapja, de ha nem vagyunk ennyire jóindulatúak, akkor gyanakodhatunk ételszínezékre is. Számomra furcsa volt a vörös zsemle látványa, végig arra gondoltam, hogy nem lehet túl egészséges. Állítólag a piros színtől az emberek megéheznek, tehát a célnak megfelelő.
Az első harapás után még nem éreztem semmi égető érzést. A marhahús, a paradicsom, a saláta és a cheddar sajt mind jól kivehetőek voltak. Kósza bacont és hagymakarikákat szintén találtam benne, amiket eleinte picit túlzásnak éreztem, de pár falat után megtetszett az ízek párosítása.
Boldogan falatoztam és forgattam a kezemben lévő burgert, amikor egyszeriben elöntött a forróság. Jalapeno paprikára haraptam, jó adag csípős szósszal! Azt hittem, ez a kezdeti égető érzés lassan elmúlik, de egyre jobban csípni kezdett. Éreztem, hogy a fejem búbja is elkezd viszketni, de itt még nem állt meg a dolog. Már a szemem is könnyezett, így gyorsan kortyoltam egy kevés vizet. Az Angriest Whopper a csípősségi teszten nálam átment! Három korty után magamhoz térve, kétségbeesve szemeztem a hatalmas hamburgerrel.
Csípősségét és méretét felmérve nem tudtam volna egyedül megenni, ezért megkértem az egyik barátomat, segítsen az elpusztításában. A tünetek nála is hasonlóképpen jelentkeztek. Először nem érzett semmit, majd egyszerre égni kezdett a torka. Sűrűn pislogva, nagy nehezen sikerült teljesen eltüntetnünk a hamburgert.
Akik szeretik a csípőset, azoknak telitalálat az Angriest Whopper. Igaz, a hamburger nem olcsó (1500 Ft), de garantáltan leizzaszt mindenkit. Nem pici burgerről beszélünk, jóval nagyobb az átlagos hamburgereknél. Ami pedig a zsömlét és a róla keringő pletykákat illeti, ledöntöm őket. A zsömle lehet, hogy tartalmaz paprikát, viszont én egyáltalán nem éreztem csípősnek. Amikor mégis, az a gondosan elrejtett jalapeno és szósz érdeme volt. Nagyon cseles! Kétlem, hogy újra megkóstolnám, de bátran ajánlom azoknak, akik könnyekig szeretnének hatódni egy hamburger láttán.
Hosszú évek óta fogyasztják, és közkedveltségük egyre növekszik az ízletes, szaftos hamburgereknek. Nemrég még csak hamburgerzsemléből, húspogácsából és egy salátalevélből álltak.
Olyan új hozzávalókkal, mint a gorgonzola, a scampi vagy a szejtán az egyszerű töltött zsemléből igazi kulináris ízélmény válik, ám az ilyen burgerekbe nem lehet minden sarkon belebotlani. De semmi baj, hisz ezeket saját magunk is elkészíthetjük.