Az okos diéta lényege a trükközés. Eszünk mi szépen, nem is keveset, de egyrészt csupa olyan ételt, amit több kalóriába kerül elégetni, mint amennyit tartalmaz, másrészt pedig csupa olyat, ami kihajtja a szervezetből a felpuffasztó vizet, valamint a mérgeket és salakanyagokat, amelyek lelassítják az emésztést. Tehát bármit is eszünk, az nem hizlal, hanem kifejezetten fogyaszt.
A diéta azért is kiváló, mert akármeddig folytatható, és még szerethető is. Egy a fontos: a naponta elfogyasztott ételeink 2/3 részét az alább felsorolt ételek tegyék ki. Emellett nincs tilalom, a maradék egyharmad részben szabad enni bármit, bár a sóval azért csínján kell bánni, mert megköti a testünkben a vizet. Kevesen tudják, hogy a zsírpárnák épp azért alakulnak ki, mert a test többek közt a zsírsejtek között tárolja a felhalmozódott mérgeket és vizet. Ha viszont már nem kell tárolnia, a zsírpárnákra sem lesz szüksége. Mint minden diétánál, itt is nagyon fontos a bőséges folyadékfogyasztás, ami lehet natúr víz vagy gyógytea.
Vigyázat! Az okos diétát csak egészségesen szabad folytatni, mert a beteg szervezetnek sokkal több kalóriára van szüksége a gyógyuláshoz. Terhes anyukák és kismamák se kezdjenek hozzá.
A titkos trükkös ételek
– Fejes káposzta
A káposzta akár nyersen, akár főve egyszerűen zseniális. Rostjai kipucolják a beleket, miközben laktat. Ráadásul megannyi vitaminban is dúskál.
– Spenót
Akár salátának, akár párolva nagyszerű étel, mert bármennyit szabad belőle enni. Egy nagy tál olívaolajon párolt spenóthoz ehetünk 1-2 kemény tojást, és egész biztosan jóllakunk. Méregtelenít, és feltölt kalciummal, magnéziummal és vassal, miközben elenyésző a kalóriatartalma.
– Zöldsaláták
Bármelyik és bármennyi. Kitölti a gyomrot, magas a rosttartalma, vízhajtó. Egy kis tonhallal vagy csirkemellszeletkékkel, megcitromozva és fokhagymás pirítóssal komplett ebédnek tekinthető.
– Spárga
Telis-tele van vitaminnal, miközben szuper vízhajtó. A zöld spárgában több a vitamin! Párolva, enyhén megcitromozva vagy egy kevés fokhagymás joghurttal nyakon öntve mennyei eledel.
– Brokkoli
Akár levesként, akár párolva, főve a fogyózók legjobb barátja.
– Paprika
Legyen akár t. v. paprika vagy kaliforniai, bármennyit ehetsz belőle, mert alig tartalmaz kalóriát, ugyanakkor magas rosttartalma miatt serkenti az emésztést, ráadásul csupa C-vitamin. A t. v. paprikát megtölthetjük sovány fűszeres túróval, de készíthetünk egy kiadós töltött paprikát is zsírmentes húsból, persze rántás nélkül. (Ha főve esszük, a külső héján lévő filmszerű réteget ne együk meg, mert az puffadást okozhat.)
– Zeller
A gumóját főve vagy nyersen lereszelve, a szárát nasinak harapdálva vagy salátába beledarabolva mindenképp áldásos. Vízhajtó és anyagcsere-gyorsító.
– Mindenféle citrus
De főleg a grépfrút a legjobb méregtelenítő és zsírégető. A Szex és New Yorkból ismert Samantha például, ha épp nem koktélt iszik, citromos vizet kér a pincértől. Az egyik leghatásosabb C-vitamin-forrás is.
– Alma
Rostokban és vitaminokban gazdag, ráadásul enyhíti az édesség utáni vágyat.
– Málna
Tisztító és fogyasztó hatású, ráadásul nagyon finom.
– Uborka
Bármikor és bármennyit! Remek vízhajtó, és bármilyen étel kiegészítője lehet akár salátának, akár joghurtosan, akár levesbe reszelve.
Tipp a napi étrendhez
– Reggeli
Egy kevés gyümölcs, például egy tányér málna vagy egy szép alma
Egy kis müzli vagy zabpehely joghurtba keverve
– Tízórai
Uborka, kaliforniai paprika és zellerszárdarabkák nasinak
– Ebéd
Brokkolikrémleves joghurttal pépesítve
1 szelet grillezett hal vagy csirkemell egy hatalmas adag káposztasalátával
– Uzsonna
Alma, málna vagy narancs
– Vacsora
Párolt spenót 1 szelet fokhagymás pirítóssal
Paprikába töltött túró
Tehát! A diéta azért is „okos”, mert a hozzávalókból kedvünkre mazsolázhatunk, és kreatív módon alkothatunk belőlük bármi finomat. A zöldségekből készülhet leves, köret vagy saláta, a hústól sem kell megválnunk, és akár még egy kis szelet étcsoki is belefér. A lényeg, hogy bármit eszünk, a kétharmada legyen trükkös étel!
Spenótpite
Hozzávalók
Elkészítés: A lisztből, a mackósajtból és a tejből mártást főzünk. Ha kihűlt, hozzáadjuk a tojások elhabart sárgáját és a megmosott, leforrázott és leszűrt spenótot. Ezután finoman belekeverjük a tojásfehérjékből vert habot, megfűszerezzük, majd a masszát a kiolajozott tepsibe öntjük. Lassú tűzön megsütjük. Ha már majdnem kész, a tetejét megkenjük a tejföllel és megszórjuk a reszelt sajttal, és újabb 5 perc alatt készre sütjük. A pitét felszeletelve tálaljuk, citromos zöldsalátát kínálunk hozzá.