A tudósok szerint a dió, a szardínia és a spenót fogyasztása is agyserkentő hatással bír. Azonban most úgy tűnik, egy új versenyző is beállt a sorba, ez pedig nem más, mint a rozmaring!
Egy Egyesült Királyságban végzett kutatás során nemrég megfigyelték, hogy a tesztalanyok 15%-kal jobb eredményt értek el a memóriateszten csupán attól, hogy a helyiségben elhelyezett rozmaringok illata belengte a szobát. A Northumbria University egy 150 fős – egyébként egészséges emberekből álló – csoporton kísérletezett, és a csapatban számos idős ember is részt vett.
Tesztelték őket levendulával, rozmaringgal és gyógynövénymentesen is, vagyis úgy, hogy a helyiségben semmilyen befolyásoló tényező nem volt. A kísérlet a következőképpen zajlott: a résztvevőknek el kellett játszaniuk, hogy egy telefonhívásra kapott üzenetet kell továbbítaniuk, majd felcserélték a szerepeket.
A kísérlet eredménye: a rozmaringos szobában jobban teljesítettek az alanyok, mint a másik két helyiségben.
Mivel ez egy viszonylag kis körben zajló teszt volt, a kutatók elismerték, hogy további vizsgálatokat kell majd végezni, de az már elsőre is egyértelmű lett, hogy összefüggés van a javuló agyműködés és a gyógynövény között.
Ha még nem is állíthatjuk 100%-osan, hogy javít a memóriánkon, attól még használjuk, illetve fogyasszuk bátran, kárt biztosan nem okoz, ezt leszögezhetjük!
(Via: wellandgood, fotó: flickr)