Ugyan mi inkább a friss fűszereket részesítjük előnyben, de sajnos nem mindig vannak kéznél, így valóban érdemes otthon tartani a száraz fajtákból is, habár ízük soha nem lesz még csak köszönőviszonyban sem a friss társaikéval.
A napokban már írtunk arról, hogyan, illetve miben érdemes tárolni a fűszereket, és ha már így is, úgy is szinte mindenki konyhájában megtalálhatóak, adunk néhány tippet arra is, hogyan tudjuk kisajtolni belőlük a lehető legtöbb aromát.
Mint már korábban említettük, tartsuk őket száraz, fénytől védett helyen, és 1-2 évnél tovább ne tartogassuk, mert ilyenkor már jócskán veszítenek ízükből.
Tippek:
Mielőtt a szárított zöldfűszereket az ételhez adnánk – oregánót, bazsalikomot, rozmaringot, és még sorolhatnánk –, mindig érdemes egy kicsit megtörni, illetve összemorzsolni őket a két tenyerünk között. Így felszabadíthatjuk a bennük lévő illóolajokat.
A nagyon karakteres fűszereknek, mint például a kömény, kurkuma, koriandermag és társai, nagyon jót tesz egy kis forróság, ezért mielőtt az ételhez adnánk, mindig melegítsük fel őket – alacsony lángon – egy száraz serpenyőben addig, amíg el nem kezdjük érezni az illatukat.
(Fotó: flickr – Jessica Spengler)