Írd be, mit keresel:

(L)együnk a szabadban!

Úgy tűnik, végre lesz egy igazán napos, meleg, tavaszi hétvégénk, amit mi semmiképp sem szeretnénk a négy fal között tölteni. Ha ti is hasonlóan gondolkodtok erről, elmondjuk, mi mivel fogjuk tölteni legalább az egyik szabadnapunkat.

Pénteken betárazunk valamelyik piacon vagy szupermarketben, majd másnap reggel összedobunk egy-két finom falatot. Bedobálunk mindent a piknikkosarunkba, és nekivágunk a „természetnek”.

A kedvenc helyeink között a Füvészkert, a Normafa, a Kopaszi-gát, a Margitszigeti Nagyrét és a Filozófusok kertje is kiemelt helyet kapnak, de ha kicsit messzebbre merészkednénk, akkor a Váci Ártéri Tanösvényt, a gödi homokszigetet, a csömöri horgásztavat és környékét, illetve a nógrádi várat sosem hagyjuk ki. Ezeket a helyeket jó szívvel ajánljuk azoknak is, akik egy picit elhagynák a város zaját.

Ha az úti cél már megvan, csak az ételeket és italokat kell átgondolni. Jöhetnek a csatos üveges bodza- vagy más egyéb hígított szörpök és jegesteák. Ételek közül természetesen a könnyen szállíthatókat és kevésbé romlandókat részesítsük előnyben. Jöhetnek a szendvicsek és szendvicskrémek, fasírtok, saláták és mártogatósok, édes vagy akár sós muffinok, piték, de a hideg krémleveseket se vessük el egyből. Ha jó minőségű üvegekbe és dobozokba pakoljuk az ételt, biztosan nem ömlik majd ki, így pedig akár két- vagy háromfogásos lakománk is lehet a szabad ég alatt. További tárolási tippeket itt találtok!

Cookta - 2016.05.20.
(L)együnk a szabadban!

Minden, ami egy jó piknikhez kell:

  • Takaró – Mountex
  • Piknikkosár – Butlers
  • Papírtányér – IKEA
  • Szervírozókanál – IKEA
  • Műanyag poharak – Tutikonyha
  • Kulacs – IKEA
  • Csatos üveg – IKEA
  • Evőeszköz – Butlers

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.