Az első júliusi meleg napokat nem is köszönthetnénk mással, mint egy jégkrémtortával. Az elkészítése roppant egyszerű, majd irány a fagyasztó, és ezután már nincs is más dolgunk, minthogy kivárjuk, hogy kellően megdermedjen.
Az alapja zabkeksszel készül, majd arra kerül a kávéval és Baileys likőrrel ízesített mascarponés-jégkrémes töltelék. Tálalás előtt érdemes legalább egy negyed órával előbb kivenni a fagyasztóból, hogy a töltelék ne legyen olyan vad hideg, és könnyebben tudjuk majd szeletelni.
Biztos vagyok benne, hogy a nagy melegben mindenkinek jólesik majd elkanalazgatni ezt a nagyon krémes, hűs desszertet.
Kávés-krémsajtos jégkrémtorta
Hozzávalók:
A kekszes alaphoz:
Elkészítés: Egy 20 cm-es tortaformát béleljünk ki fóliával úgy, hogy bőven túllógjon a szélén.
A kekszet morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajat. Ezután alaposan keverjük össze, majd öntsük bele a fóliával kibélelt tortaformába, és lapogassuk bele úgy, hogy az oldalát is beborítsa a keksz.
Ezután tegyük be a hűtőbe legalább fél órára, hogy teljesen megdermedjen.
A kávés-krémsajtos töltelékhez:
Elkészítés: A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, majd keverjük hozzá a lefőzött feketekávét és a likőrt is.
A jégkrémet hagyjuk szobahőmérsékleten kb. 10 percig, hogy kissé felengedjen, és könnyen keverhető legyen. Ezután a mascarponés keverékhez két részletben adjuk hozzá a vaníliás jégkrémet, majd vegyük ki a tortaformát a hűtőből, és öntsük a kekszes alapba az elkészült krémet. Hajtogassuk rá a lelógó fóliát, majd helyezzük be pár órára vagy akár egész éjszakára a fagyasztóba, hogy kellően megdermedjen.
Tálalás előtt kb. 15 perccel vegyük ki a fagyasztóból, majd a fólia segítségével emeljük át egy tálcára. Tetejére ízlés szerint reszeljünk csokoládét, majd felszeletelve kínáljuk.