Írd be, mit keresel:

Buggyantsunk tojást – nagy tételben

A buggyantott tojás egy fantasztikus étel, de általában az elkészítésétől megijednek az emberek. Kis gyakorlással nem annyira bonyolult a feladat, de pepecselős... és emellett van még egy hátránya. Ha nagyobb mennyiséget szeretnénk készíteni belőle a család vagy barátok számára, akkor bizony egyesével kell nekiállnunk a tojások elkészítésének.

Cookta - 2016.07.12.
Buggyantsunk tojást – nagy tételben

Mi  a következőképpen szoktuk elkészíteni a buggyantott tojást: 1 liter vizet kis sóval és ecettel felforralunk, majd lejjebb vesszük a hőfokot annyira, hogy már csak gyöngyözzön. Ekkor jöhet bele a tojás, amit előtte egy pohárba felütünk. Nekünk az a módszer vált be, hogy a vizet megkeverjük, és az örvénybe helyezzük a tojást, így a tojásfehérje szépen körbevonta a sárgáját. Pontosan 3 percig főzzük! Így szeretjük.

De szerencsére van egy egyszerűbb módszer arra, hogy buggyantott tojást készíthessünk – nagyobb tételben. Akár tizenkettőt, vagy annyit, amennyi porciós a muffinformánk, ugyanis erre az eszközre lesz szükségünk a tojás elkészítéséhez. 

Buggyantott tojás

Buggyantott tojás
Forrás:
flickr – Alpha

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra, majd olajozzuk ki a formákat, helyezzünk egyenként egy kanál vizet is az üregekbe, majd tegyük bele a tojásokat. Süssük őket körülbelül 13 percig, de igazából ez már az ízlésünkre van bízva, ha kevésbé lágyan szeretjük hagyjuk még a sütőben pár percig, ha pedig lágyan, akkor vegyük ki előbb a sütőből.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.