Írd be, mit keresel:

Mustáros, csípős, omlós, szaftos csirkecomb

A nyár beköszöntével elkezdődik a grillszezon és a különböző pácolással készült húsok sütögetése. Persze azért azoknak sem kell lemondaniuk egy-egy finom falatról, akinek nem áll rendelkezésükre a szabadban való sütögetés, mert a bepácolt húst sütőben vagy grillserpenyőben is megsüthetjük. 

Cookta - 2016.07.14.
Mustáros, csípős, omlós, szaftos csirkecomb

Szívesen készítek fűszeres pácokat grillételekhez. Most éppen csirkecomb volt itthon, így ahhoz kellett összeállítani egy fűszeres pácot. Lehet, hogy első hallásra úgy tűnik, túl intenzívek az ízek, de ez közel sincs így. Merjünk bátran bánni a fűszerezéssel, mert az elkészült hús minden falatja kárpótol majd az esetleges aggodalmunkért. A csípősebb ízek kedvelői még egy kis csilivel is megbolondíthatják…

A bepácolt húst érdemes néhány órát – vagy akár egy egész éjszakát – pihentetni, hogy az ízek jól átjárják a húst. Ízlés szerint szép lassan megsüthetjük kerti grillen vagy éppen tárcsán is. Azonban akiknek ez a két lehetőség nem áll a rendelkezésükre, azoknak a sütőben való sütést ajánlanám. Az elkészült, szép pirosra sütött combok – bármelyik sütési formát is választanánk – egyaránt nagyon finom szaftosak és omlósak.

Forrás:
Kard Éva

Mustáros-csípős csirkecomb

Hozzávalók:

  • 4 db csirkecomb
  • 1 evőkanál csípős mustár
  • 2 teáskanál szójaszósz
  • 2 teáskanál Worcestershire-szósz
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál koriandermag
  • 1 marék friss mentalevél
  • 1 kisebb marék friss zsályalevél
  • só (ízlés szerint)
  • 1 teáskanál őrölt fehér bors
  • 1,5 dl mogyoróolaj

Elkészítés: Az egész combokat vágjuk ketté, majd az alsó részt a csont mellett mindkét oldalán vágjuk be. A felső combrészt csontozzuk ki, majd a vastagabb résznél két-három helyen szintén vágjuk be, de vigyázzunk, nehogy teljesen átvágjuk a húst. Ezután sózzuk be, majd hagyjuk legalább fél órát állni, hogy a só kissé átjárja, mielőtt bepácolnánk.

Közben a koriandermagot tegyük bele egy teflonserpenyőbe, majd rázogatva pörköljük pár pillanatig, amíg elkezd pattogni. Ezután öntsük egy mozsárba, majd őröljük porrá. A menta- és a zsályaleveleket vágjuk fel vékony csíkokra. Egy tálba öntsük bele a mogyoróolajat, majd adjuk hozzá a csípős mustárt, a szójaszószt, a Worcestershire-szószt, az előzőleg  megpörkölt koriandert, kb. 1 teáskanál sót, az őrölt borsot, a felcsíkozott menta- és zsályalevelet, préseljük hozzá a fokhagymagerezdeket, és alaposan keverjük össze.

Ezután egyesével forgassuk alaposan bele a combokat a pácba, majd a tálat fedjük le, és helyezzük be pár órára vagy akár egész éjszakára a hűtőbe, hogy a pác kellően átjárja a húsokat.

Mielőtt hozzálátnánk a hús sütéséhez, még egyszer forgassuk meg alaposan a pácban. Vagy rakjuk a grillre, tárcsára, vagy egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá egymás mellé a bepácolt combokat, kanalazzuk a húsra a visszamaradt pácot.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35–40 perc alatt süssük szép pirosra. Sütés közben kétszer-háromszor érdemes átfordítani, hogy mindkét oldala egyenletesen szép pirosra süljön.

Forrás:
Kard Éva

Tálaláskor a pirosra, szaftosra sült csirkecombokat ízlés szerint salátával, egy szelet friss kenyérrel kínáljuk – én kapros-tejfölös cukkinisalátával tálaltam.

A húsok pácolásához a Heinz termékeit – csípős mustárt, szójaszószt és Worcestershire-szószt használtam. Ezeket most meg is lehet nyerni. Értékes bőségcsomagok várják gazdáikat grillreceptekért cserében! Küldjétek be grillreceptjeiteket, és nyerjetek Heinz grill csomagot és Aranykanál-díjat a Cookta.hu-val! >>

Forrás:
Cookta.hu

Forrás:
Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.