Nem tudom, ki hogy van vele, de mi nagyon szeretjük a kicsit szaftosabb húsokat akár grillen, tárcsán vagy éppen a sütőben megsütni. Az oldalas ennek éppen meg is felel – így most ebből készült egy mézes-csípős fűszeres fogás.
Mivel nem szerettem volna, hogy esetleg kemény, rágós maradjon a hús, így először félpuhára főztem, majd egy fűszeres pácban töltötte az éjszakát – ez a kis pluszmunka kárpótol majd bennünket az ebédnél! Az előkészített, bepácolt húst természetesen megsüthetjük kint a szabadban is, de akinek nincs rá lehetősége, az a sütőben is szép pirosra, szaftosra sütheti.
Tálaláskor pedig nem is kell hozzá más, mint friss fehér kenyér és egy finom saláta.
Mézes-csípős sült oldalas
Hozzávalók:
A páchoz:
Elkészítés: Az oldalast ízlés szerint daraboljuk fel, és sós vízben főzzük félpuhára, majd szedjük ki, és hűtsük ki teljesen.
A római köményt és a koriandert állandó kevergetés (rázogatás) mellett pár pillanat alatt pörköljük meg, amikor elkezd pattogni, akkor rögtön vegyük le a tűzről, nehogy megégjen! Majd öntsük át egy mozsárba, és őröljük porrá. Egy tálba tegyük bele a pác hozzávalóit, és keverjük alaposan össze. Ezután forgassuk bele a pácba a félpuhára főzött oldalast, majd fedjük le a tálat, és hagyjuk pár órán át pácolódni (én egész éjszakára betettem a hűtőbe, hogy az ízek kellően átjárják a húst).
Sütés előtt helyezzük egy tepsibe egymás mellé a bepácolt oldalast, majd kanalazzuk rá a visszamaradt pácot. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. Sütés közben többször fordítsuk át, hogy mindkét oldala szép egyenletesen süljön. Ha grillen sütjük, akkor helyezzük a parázs fölé a rácsra, és időnként megforgatva grillezzük szép pirosra.
Tálaláskor a pirosra, szaftosra sült oldalast ízlés szerint friss kenyérrel, salátával kínáljuk.
A hús pácolásához a Heinz termékeit – mézes mustárt, ketchupot és Chipotle-szószt – használtam, amelyeket most meg is lehet nyerni. Értékes bőségcsomagok várják gazdáikat grillreceptekért cserében! Küldjétek be grillreceptjeiteket, és nyerjetek Heinz grill csomagot és Aranykanál-díjat a Cookta.hu-val! >>