Kacsát viszonylag ritkán sütünk, pedig nagyon finom a húsa. Zsíros bőréből kisül a zsiradék, húsa omlós lesz, bőre ropogós. Fejedelmi fogás, pedig nagyon egyszerű.
A kacsacombok sütéséhez persze nem árt egy kis konyhai ismeret és tapasztalat. A megtisztított, megmosott és leszárított combok bőrét érdemes beirdalni, hogy minél könnyebben kisüljön a zsírja, és a fűszerek eljussanak a húsig. A sütést mindig a bőrös oldallal kezdjük, így zsiradék sem szükséges hozzá, hiszen kisül a bőrből több is, mint szükséges.
A kacsacombokat elő is párolhatjuk, ha szabad tűzön szeretnénk grillezni, de a serpenyős grillezéshez vagy a tárcsán való sütéshez erre nincs szükség. Ha tárcsán sütjük, érdemes lefedni, hogy saját gőzében párolódjon is a sülés közben.
A kisült zsír olyan bőséges, hogy tökéletes lehet a köretnek szánt krumpli sütéséhez – ahogy ez Klári receptjéből mindjárt ki is derül.
Majoránnás grillezett kacsacombok piros, ropogós krumplival
Hozzávalók:
Elkészítés: A kacsacombokat beirdaljuk, majd sózzuk, borsozzuk, és jól bedörzsöljük majoránnával. Állni hagyjuk, amíg a burgonyát meghámozzuk és hasábokra vágjuk.
A grillserpenyőt vagy a tárcsát kikenjük olajjal, felforrósítjuk, és beletesszük a kacsacombokat a bőrös felükkel lefelé, majd amikor kisült a zsírjuk, megfordítjuk. Innentől időnként meg-megforgatva sütjük pirosra, omlósra, ropogósra a saját zsírjában.
Amikor elkészültek, kivesszük, melegen tartjuk fóliával letakarva, és a hasábokra vágott krumplit tesszük a fűszeres zsírba, és ezt is szép pirosra sütjük.
Együtt melegen tálaljuk, hozzá salátát, savanyúságot kínálunk.
A receptet és a fotót Szekeres Lajosné Klári küldte. Köszönjük!