Ezt a koffeinmentes teát nemcsak az izgalmas íze miatt érdemes fogyasztani, hanem azért is, mert bizonyítottan gyulladáscsökkentő, immunerősítő hatása van.
Egy különleges receptet hoztam mára, amit mostanában gyakran készítek, teljesen a rabjává váltam. Egy egyszerű gyömbértea receptjét turbóztam fel néhány érdekes hozzávalóval, illetve tettem cukormentessé. Kicsit bizarr okkersárga színe ellenére is sikert aratott azok körében, akikre rátukmáltam a kóstolást. Ha minden igaz, csupa gyulladáscsökkentő hozzávalóból áll, ami különösen értékessé teszi ezt az italt a megfázós időszakban. Lássuk, pontosan mikről van szó.
A hozzávalók megválasztásáról
A gyömbérről és azon belül is a gyömbértea áldásos hatásairól már több ismerősömnél hallottam, de be kell vallanom, hogy sokáig nem mertem kipróbálni intenzív íze miatt, és végül onnan kaptam meg az utolsó löketet, ahonnan legkevésbé számítottam. A szemközti irodák egyikét egy ötvenes úriember foglalja el, aki minden egyes nap gyömbérteát iszik és lelkesen mesélt arról, hogy milyen finom. Akkor éreztem azt, hogy ha már Józsi is ezt issza, akkor erről én sem maradhatok le, itt az idő, nekem is ki kell próbálni.
Pár hét kísérletezés és kóstolgatás után alakult ki ez a mostani recept, ami végérvényesen levett a lábamról. A gyömbértea alapja tudomásom szerint mindig ugyanaz: forró víz, reszelt vagy apróra vágott friss gyömbér és igény szerint méz. Mivel én sem a mézet nem szeretem, se a teákat nem szoktam édesíteni, ezért úgy gondoltam, hogy a méz helyettesítésétől eltekintek, kóstolgatás közben feleslegesnek tűnt az édes íz. Aki azonban szereti az édes teákat és nem IR-es, kipróbálhatja mézzel is, nálunk Péter néha úgy issza.
A gyömbéren kívül citromlevet, fahéjat, kurkumát és borsot tettem még a főzethez. Bár furcsának tűnhet, a borsot mégsem érdemes kihagyni az italból, ugyanis a kurkumában lévő kurkumin sokkal hatékonyabban szívódik fel, ha feketeborssal együtt kerül a szervezetbe.
Valóban gyulladáscsökkentő a kurkumin?
Akármennyire szeretnék hinni a csodaszerekben, nem tudok. A hideg kiráz azoktól a cikkektől, amikben nagyszabású állítások sorakoznak értékelhető tudományos háttér nélkül, úgyhogy most rászántam egy órát arra, hogy elolvassak pár rendes tanulmányt, amiből kiderül az igazság a kurkuma/kurkumin gyulladáscsökkentő hatásait illetően. És most konkrétan remegek az izgalomtól.
A Marylandi Egyetem orvosi központjának egyik publikációjában a szerző összefoglalt kb. 30 tanulmányt, amik alapján az alábbi két dolog biztonsággal kijelenthető:
Ezen felül rengeteg betegséggel kapcsolatban vizsgálták a hatását, de mivel a módszerek és az eredmények eltérőek voltak, nagyszabású kijelentéseket nem lehet tenni. Viszont az biztos, hogy:
Számomra ezek az adatok voltak relevánsak, de aki tud angolul és érdeklődik a további eredményekért, mindenképp nézze meg az eredeti cikket, több betegséggel kapcsolatban is leírja a szerző a tanulmányok eredményeit.
Én mostanában eléggé küzdök az autoimmun gyulladásaimmal, úgyhogy eléggé fellelkesültem, ki is fogom próbálni a kurkuminkúrát, aztán majd beszámolok róla, hogy mi lett az eredmény. Drukkoljatok! ♥
Fűszeres gyömbértea
Hozzávalók:
Elkészítés: A vizet forraljuk fel.
Közben pucoljuk meg a gyömbért. Ezt a legegyszerűbb úgy csinálni, ha egy kiskanál segítségével lekapargatjuk a héját. Ha megvan, reszeljük le vagy aprítsuk fel kis darabkákra. Minél kisebb, annál jobb.
Ha forr a víz, vegyük le a tűzről, majd dobjuk bele a gyömbért, a kurkumát, a fahéjat és a borsot a vízbe. Keverjük el, majd hagyjuk állni 10 percig.
Ha letelt a 10 perc, hozzáönthetjük a citromlevet, keverjük el, majd szűrjük le az egészet. Fogyasszuk melegen!