A vegán és a laktózmentes étrend követői nagyon kreatívan tudják kiváltani az állati eredetű tejtermékeket mindenféle magtejekkel, illetve az ezekből készült termékekkel. A tej, a joghurt, a tejföl és a tejszín tulajdonképpen viszonylag egyszerűen pótolható, de a túró már nagyobb kihívás, pedig mennyi finomság készülhet belőle!
A túró pótlására a legideálisabb a tofu, ami nálunk még csak most kezd elterjedni, pedig az ázsiai konyha régóta ismeri és használja is ezerféle módon. A kínai, a japán, a koreai konyha elképzelhetetlen a szójatejből készített túróféle nélkül. Alapvetően íztelen és szagtalan, viszont nagyon könnyen átveszi más alapanyagok és fűszerek ízét, édes és sós ételek készítéséhez egyaránt tökéletes. Magas fehérjetartalmának köszönhetően elsősorban vegetáriánusok és vegánok fogyasztják „húspótlásra”, nyersen, pácolva, sütve, főzve is fogyasztható. Sokan elsőre nem szeretik, de ennek csak az az oka, hogy tényleg nincs íze, így önmagában nem igazán élvezetes, sőt…
A szójatej megaltatásával készítik, majd a kicsapódott „túrót” préselik, hogy minél több víz távozzon belőle, és összeálljon. Ezután jön az érlelése, amely során az állaga is változik. Az elején még szinte krémes, lágy tofu a selyemtofu, ezt krémsajtként vagy túrókrémként is használhatjuk, majd jön a lágy tofu és a kemény tofu, ez utóbbiak szeletelhetők, mint a sajt, pácolhatók, süthetők, főzhetők is akár.
Aki szívesen barátkozna a tofuval, kezdje egy egészséges és nagyon finom gyümölcsös túrókrémmel. Selymetofuval és lágy tofuval is nagyon finom lesz, gyorsan elkészül, és reggelire, uzsonnára, desszertnek is tökéletes.
Vegán „túróhab” gyümölcsösen
Hozzávalók:
Elkészítés: A feketeribizlit hagyjuk felengedni, majd mixerrel pépesítjük. Ha zavarnak a magok, akkor szitán átpréseljük, ha nem, akkor így is hagyhatjuk.
A tofut felkockázzuk, mixerbe tesszük a joghurttal, hozzáadjuk a gyümölcspépet, a vanília-kivonatot és az édesítőt, és krémesre mixeljük. Ha nagyon sűrű lenne, még egy kis joghurttal krémesíthetjük.
Poharakba vagy csészékbe tesszük, és a hűtőben hagyjuk egy kicsit összeérni fogyasztás előtt. Pár szem gyümölccsel megszórva tálaljuk.