Írd be, mit keresel:

Fedezd fel a kamillát – egy hűs és krémes desszertben!

A levendula után új, illatos gyógynövény kér helyet a különlegesebb desszertekben, mégpedig a kamilla. Elsőre talán furcsának tűnhet, de ahogy a levendulánál sem kell túlzásba esni, különben olyan lesz a desszert, mintha a nagyi szekrényébe harapnánk, úgy a kamillával is – óvatosan adagolva – meglepően finom, például egy krémes desszertben.

Cookta - 2017.07.18.
Fedezd fel a kamillát – egy hűs és krémes desszertben!

A kamillára leginkább csak akkor gondolunk, ha megfájdul a hasunk, ég a gyomrunk, és nemigen kapcsolódik hozzá pozitív élményünk, hiszen csak kényes, kellemetlen helyzetekben nyúlunk utána. Pedig egyébként nagyon finom melegen és hidegen is, valóban jót tesz az emésztőrendszernek, de nyugtató és gyulladáscsökkentő hatása is van. Főzete egyébként a hajat fényessé teszi, és érzékeny vagy pattanásos bőrűeknek az arcbőrt is érdemes lemosniuk vele rendszeresen – szebbé varázsolja a bőrt.

A kissé mellőzött kamilla külföldön már kezd belopózni a desszertek világába: sok blogon krémekbe, habokba, pudingokba csempészik bele a kamilla kellemes ízét, méghozzá csak áztatással, sosem forrázással, vagyis nem „kamillateás” lesz a végeredmény, hanem csak nagyon enyhe, különleges illatot és aromát ad ezeknek a könnyed desszerteknek, amolyan nyári rét hangulatot kölcsönözve nekik.

Az egyik legegyszerűbb olasz desszerttel, a panna cottával, vagyis „főtt tejszínnel” érdemes kipróbálni, ebben jól és tisztán érvényesül a virág, ráadásul percek alatt megvagyunk vele – persze az áztatást és a hűtést nem számítva. Nagyon jól illik hozzá az őszibarack, de más lédús gyümölccsel is kipróbálható.

Kamillás panna cotta őszibarackkal

Hozzávalók:

  • 4 dl tejszín
  • 1 dl tej
  • 4 lap zselatin
  • 8 dkg cukor
  • 1 csapott evőkanál szárított kamilla
  • 2 szép őszibarack vagy nektarin

Elkészítés: A tejszínt egy tálba öntjük, belekeverjük a kamillát, frissen tartó fóliával lefedjük, és hűtőbe tesszük 5–6 órára. 

A zselatint egy tál hideg vízbe áztatjuk 5-6 percre, hogy felpuhuljon.

A kamillás tejszínt átszűrjük egy lábasba, hozzáadjuk a tejet és a cukrot, kevergetve felforraljuk, majd a tűzről lehúzva hozzáadjuk a kinyomkodott zselatinlapokat, és addig keverjük, míg teljesen feloldódnak. Vízzel kiöblített formákba vagy simán poharakba, kelyhekbe osztjuk a „főtt tejszínt”, hagyjuk kihűlni, majd a hűtőbe tesszük 5–6 órára, hogy teljesen megdermedjen a krém.

Tálalás előtt a barackokat megmossuk, kimagozzuk, ízlés szerint cikkekre vagy kockákra vágjuk. Ha formákat használtunk a panna cottához, akkor langyos vízbe állítjuk 1 percre, majd tányérra borítjuk egy hirtelen mozdulattal, a poharas változatnál erre nincs szükség persze – és a barackkal tálaljuk.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.