A sertéshúst egyáltalán nem szerettem gyerekkoromban. Sőt, semmilyen húst, amin egy kis darab zsírt is felfedeztem, inkább nem is ettem egyáltalán (nem volt nehéz vékonynak maradni.
Mikor viszont félretettem a finnyásságomat, egyre inkább kedvelni kezdtem pl. a tarját, ami megsütve szerintem a legfinomabb húsfajta. Nem is könnyű kiszárítani, fokhagymával és rozmaringgal egyenesen verhetetlen.
A most következő tarjás ételt már nem tudom, mikor készítettem először, de annyira megszerettem, hogy azóta többször is nekiugrottam.
Tarja sült paprikával, füstölt sajttal, vöröspestós tükörtojással
Hozzávalók 4 főre:
Elkészítés: A paprikák csumáját kiszedjük, a húsukat félcentisre karikázzuk. Egy serpenyőben kevés olajon kb. 10 percig sütjük. Akkor jó, ha éppen csak elkezd megpuhulni, ekkor elzárjuk a lángot.
A tarjákat kicsit kiklopfoljuk, mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk. Egy kiolajozott tűzálló tálba fektetjük. Elosztjuk rajtuk a paprikát, megsózzuk, ráreszeljük a sajtot. 250 fokra előmelegítjük a sütőt, betoljuk a tálat, majd rögtön mérsékeljük a lángot, kb. 200 fokra. Fél óra múlva kész is (ha nagyon sülne a sajt, fedjük le).
Mikor majdnem kész, süssünk a tojásokból tükörtojást úgy, hogy a fehér részüket megcsorgatjuk vörös pestóval.
A húst osszuk el a tányérokon, tegyük rájuk a tükörtojást. Ízlés szerinti körettel tálaljuk.