A szendvicseket mindenki szereti, legyen az hideg vagy meleg, nyitott vagy csukott változat. A „lezáratlan” verziók – amikor egy kenyérszeleten különböző feltétek szerepelnek anélkül, hogy egy újabb kenyérszelettel takarjuk be őket – számunka ugyan nem újdonságok, hiszen naponta esszük őket reggelire vagy vacsorára. Na de azokat a dán szendvicseket is ismeritek, amelyek smørrebrød névre hallgatnak, és jól megpakolva, akár ebédre is ehetjük őket?
Jó, oké, nyilván bármilyen szendvicset lehet ebédre is fogyasztani, de ezeket annyira megpakolják minden földi – és vízi – jóval, hogy egy teljes értékű és bőséges fogás válik belőlük, amit az egyszerűség kedvéért késsel-villával fogyasztanak, hiszen a kenyér szinte ki sem látszik a sok rávalótól.
Smørrebrød, a dán vajas kenyér – gazdagon
Ez a szendvics ráadásul komoly múlttal rendelkezik. Anno a vikingek a dán kenyeret hússal és hagymával ették, majd a középkorban vaj is került a szeletekre, valamivel később már bőséges feltéttel látták el azokat.
A munkásoknak kellett az energia, a jómódúaknak pedig kellett valami mutatós ínyencség a svédasztalra. Megint mások a maradékokat szerették volna újrahasznosítani, amit egyébként tesznek a mai napig is. Nem ritka, hogy az előzőnapi fogásból megmaradt krumpli, hús, hal, tojás vagy zöldségek, esetleg ezek kombinációja kerül a szendvicsre. Egy kevés öntet, gyümölcs, savanyú uborka, metélőhagyma vagy kapor, és kész is a tökéletes és tökéletesen laktató fogás.
A gazdag szendvicsről és a budapesti lelőhelyről itt olvashattok >>