Írd be, mit keresel:

Fehércsokis kávélikőr, az édes bűnbeesés

Az év vége az ünneplések, koccintások, ajándékozások időszaka, amit igazán személyessé tehetünk saját készítésű ajándékkal, különösen egy kényeztető itallal. Vendégvárónak és ajándékba is tökéletes, isteni finom és nagyon egyszerű, ráadásul szinte az utolsó pillanatban is elkészíthető.

Cookta - 2017.12.08.
Fehércsokis kávélikőr, az édes bűnbeesés

Kávés és tejszínes, de különlegesebb, mint a Bailey's, ráadásul csokis is és csábítóan selymes, igazi csajos ital, amivel partikon is nagy sikert érhetünk el, de szép kis üvegbe töltve, gasztroajándéknak is ideális, ha szívesen készítjük mi magunk a meglepetést karácsonyra. A legtöbb likőrrel szemben ennek a fehércsokis-kávés itókának nem szükséges hosszan érnie, másnapra tökéletesen összesimulnak az ízek, az elkészítése pedig elronthatatlanul egyszerű.

Mi most instant kávéval készítettük, de természetesen frissen főtt presszókávé is tökéletes hozzá, és ízlés szerint hangolható kávésabbra vagy csokisabbra az arányok változtatásával. A legfontosabb, hogy az alkoholt, ami ennél a likőrnél illatos rum, csak a már kihűlt vagy éppen csak langyos csokis-tejszínes keverékhez adjuk hozzá, nehogy elillanjon belőle az alkohol!

Fehércsokis kávélikőr

Hozzávalók:

  • 25 dkg fehér csokoládé
  • 2 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 4 dl rum
  • 1 rúd vanília
  • 2 evőkanál instant kávé

Elkészítés: A tejet és a tejszínt egy lábasba öntjük, tűzre tesszük. A vaníliarudat hosszában félbevágjuk, egy késsel a magjait kikaparjuk, és a vaníliarúddal a tejes tejszínhez adjuk, felforraljuk, majd a tűzről levéve hozzáadjuk az instant kávét, beletördeljük a fehér csokit, és addig keverjük, amíg teljesen felolvad. Hagyjuk kihűlni.

A keverékből kidobjuk a vaníliarudat, majd hozzáadjuk a rumot, üvegbe töltjük és jól összerázzuk. Hűtőbe téve másnapra összeérik, hűtőben tárolva 10 napig eláll.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.