Írd be, mit keresel:

Rántott karfiol ropogósan, parmezános bundában

A rántott zöldségek közül tán a legnépszerűbb a rántott karfiol, de nem is olyan egyszerű jól elkészíteni. Ezzel a módszerrel finom fűszeres és jó ropogós lesz, és egy kicsit más, mint a megszokott, menzás változat.

Cookta - 2024.02.12.
Rántott karfiol ropogósan, parmezános bundában

A karfiol halála, ha túlfőzik, nemcsak az állaga, de az íze is megváltozik, kifőnek belőle az aromák. Ha kisebb rózsákra szedjük, akkor nem szükséges előfőzni a rántott karfiolhoz sem, épp tökéletesre sül az olajban.

A bunda pedig fűszeresen és jó ropogósan az igazi, ehhez most reszelt parmezán, római kömény és gyömbér került bele, az alapja pedig panko morzsa, ami a hagyományos zsemlemorzsától kicsit eltérő, szilánkosabb kenyérmorzsa. Japán eredetű, fehér kenyérből készül, hiperekben és ázsiai boltokban készen kapható, de otthon is könnyedén elkészíthető sima szeletelt szendvicskenyérből. Ehhez nem kell mást tenni, mint a kenyérszeletek héját vékonyan levágjuk, hagyjuk egy kicsit szikkadni, majd késes robotgépben durvára daráljuk, majd tepsibe terítjük vékonyan, és 50 fokos sütőbe téve fél órát szárítjuk, majd kivéve még hagyjuk szikkadni, és ha teljesen kihűlt, akkor üvegbe téve tároljuk – és például ropogós bundás karfiolt készítünk vele. 🙂

Ropogós rántott karfiol

Hozzávalók:

  • 1 nagy fej karfiol
  • 10 dkg panko morzsa vagy zsemlemorzsa
  • 10 dkg reszelt parmezán
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • 1 kávéskanál őrölt gyömbér
  • 10 dkg liszt
  • 3 tojás
  • 1 citrom
  • só, bors
  • olaj a sütéshez

Elkészítés: A karfiolt megtisztítjuk, kisebb rózsákra szedjük, a szárrész külső, fás részét levágjuk, majd a zsenge belsejét feldaraboljuk. Tálba tesszük, meglocsoljuk a citrom levével, összeforgatjuk, így finomabb lesz, és jobban rátapad majd a bunda.

A lisztet egy tálba öntjük, a tojásokat egy másik tálba felütjük, sózzuk, borsozzuk, és 3 evőkanál vízzel villával felverjük. A panko morzsát és a parmezánt egy harmadik tálba öntjük, hozzáadjuk a római köményt és a gyömbért, elkeverjük.

A karfiolrózsákat először a lisztbe, majd a tojásba mártjuk, majd a fűszeres morzsában megforgatjuk, és bő, forró olajban szép aranyszínűre sütjük. Szűrőkanállal kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük, és konyhai papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Azonnal tálaljuk, salátát, párolt rizst vagy mártogatós kínálhatunk hozzá.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.