Írd be, mit keresel:

Meglepőek lettek az idei nyár slágervárományos fagyijai

Tavaly a fekete fagyi volt az év slágere, idén viszont még meghökkentőbb változatok jöhetnek, mint amilyen a lilakáposztás tormakrémmel, a popcornnal, a Boleróval és máglyarakással megbolondított fagyik. Óriási igény van az extrém ízekre, és nem kevésbé népszerűek a mindenmentes fagyik.

Cookta - 2018.04.29.
Meglepőek lettek az idei nyár slágervárományos fagyijai

A nyarat nem lehet elképzelni fagylalt nélkül, és szerencsére már a csoki-vanília egyeduralma is véget ért, ezért bátran kísérletezünk az ízekkel, sőt az egyre népszerűbbek az extrémnek tűnő fagyik. Hazánk egyik legnagyobb fagylalt alapanyag gyártója sajtótájékoztatón mutatta be az idén várható fagyitrendeket: „A külföldi trendek folyamatos nyomon követése és kreatív teamünk munkájának eredményeként készítjük el az újabb és újabb ízeket. A tavalyi évben egyértelműen a fekete fagyi volt a legnagyobb szenzáció, bízunk benne, hogy idén a lilakáposztás tormakrém, a popcorn, a Bolero és a máglyarakás fogja először megdöbbenteni az embereket, majd pedig kivívni a tetszésüket” – mondja Gangel András, az M-Gel Hungary termékfejlesztője. – „Több évtizedes tapasztalatunk szerint a fagyipultban a standard ízek mellett mindig kell olyannak lennie, ami extrém, ami megdöbbent, és azt örömmel próbálják ki az emberek a megszokott kedvenceik mellett.

Forrás:
Juhász Tibor

Az idei év újdonságai közül a legkülönlegesebb a lilakáposztás tormakrém fagylalt. Az ötlete úgy született, hogy hetek óta sorra vettük az egészségesnek gondolt, de desszert alapanyagként eddig nem használt zöldségek fagylaltkénti tulajdonságaikat, és a kísérletek során így esett a választás először a fehér káposztára. A fehér káposzta önmagában azonban nem ad elég komplex ízvilágot, de a tormával párosítva már kialakult egy tormakrémesen lágy irány, egy majdnem édesbe hajló zöldséges íz, ezért ebben a kombinációban gondolkodtunk tovább. Végül pedig azért, hogy látványos legyen, lilakáposztával tökéletesítettük az íz- és színharmóniát. A többi újdonság nem ennyire extrém, de újszerű és roppant finom. A popcorn esetében a karamellás pattogatott kukorica ízvilága tárul fel, a Bolero többféle piros bogyós gyümölcsből készülő specialitás, a máglyarakás pedig a klasszikus magyar desszert hatását kelti.

A meghökkentő ízek mellett idén biztosan még népszerűbbek lesznek a „mindenmentes” fagyik, mert sajnos évről-évre egyre többeket érintenek az egyes összetevők okozta ételallergiák. Korábban az volt a sztereotípia, hogy ami mentes vagy diabetikus, az ehetetlen. Szerencsére ez mára változott, a mentes élelmiszer mássága miatt sokszor még finomabb is, mint a hagyományos megfelelője. Ezen a területen a praktikumra törekszünk, hiszen mindenkinek más mentességre van szüksége, ezért fejlesztettük ki a „mindenmentes” fagyikat. Esetünkben a glutén-, szója- és tejmentes összetevőkből biztosítjuk a termék csökkentett szénhidrát tartalmát is. Édesítésre vagy a lassúbb és kisebb felszívódású poliolokkal, vagy a hagyományoshoz képes friss gyümölcsből kivont cukorral dolgozunk, a szénhidrát csökkentésére növényi rostot és/vagy fehérjét használunk. Az így elért megfelelő textúrával és nem utolsó sorban magas élvezeti értékkel szeretnénk kényeztetni a fagyizó fogyasztókat ” – tette hozzá a termékfejlesztő.

A bemutatón Köböl Anita műsorvezető, az esemény háziasszonya mellett Katus Attila többszörös aerobic világbajnok, életmód tanácsadó is megkóstolta a különleges fagyikat. „A nyár nekem egyenlő a fagyival, még annak ellenére is, hogy laktózérzékeny vagyok – mesélte Anita. – Ez utóbbi miatt különösen örülök, hogy a mentes fagyikkal a gyártók gondolnak az ilyen problémákkal küzdőkre is. A lilakáposztás tormakrém fagyi teljesen megdöbbentett, nem is hittem a szememnek, amikor megláttam a nevét, hiszen soha nem jutna eszembe ezt a két ízt párosítani. Így aztán még nagyobb meglepetés volt számomra, hogy kimondottan ízlett ez a kombináció. Bár aktív háziasszony vagyok, de a különleges ízpárosításokban nem vagyok túl bátor, ezért a konyhában ilyesmivel nem szoktam kísérletezni. Viszont örülök, hogy a szakemberek kiváló érzékkel találják meg a legjobb arányt, és szuper új ízek születnek.”

Forrás:
Juhász Tibor

Katus Attila szerint nem kell és nem is szabad mindenről lemondania annak, aki egészségesen akar élni vagy fogyni szeretne. Bár mértékkel, de fagyit is lehet fogyasztani. „Minden élelmiszer kalóriát tartalmaz, de nem mindegy, hogy abból mennyit viszünk a szervezetünkbe. Ha egészséges életmódot folytatunk, esetleg fogyni szeretnénk, azt csak olyan program keretében lehet sikeresen megvalósítani, ami kényelmes, amiben sikerélményünk van. Ha mindent megvonunk magunktól, akkor nem lesz kellemes érzésünk, sőt a szervezetüknek sem teszünk jót. Fontos tudni, hogy a szénhidrát nem ellenség, ez a szervezet elsődleges energiaforrása, csak a beviteli mennyiségre és a táplálék minőségére kell figyelni. Sajnos nagyon sok a tévhit, sok a rossz információ, ami a témával kapcsolatban megtéveszti, félreviszi az embereket. Többek között ezért indult el a Dia-Wellness – Katusaktív Életmódváltó Program is, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak, akiknek fontos az egészségük, és az, hogy elmondhassák magukról: jól érzem magam, kellemesen elfáradtam és mentálisan hozom a formámat. A Dia-Wellness szénhidrátcsökkentett alapanyagokkal kibővített étrenddel, én pedig tanácsokkal és sok mozgással terelgetem az embereket az aktív élet felé. Nemrégiben kiválasztottunk egy hölgyet, Edinát, akivel két hónapon keresztül dolgozunk együtt, és sok felületen nyomon lehet követni az átalakulását. Mindenekelőtt az ő egészsége és boldogsága miatt bízom benne, hogy nagyon sikeres lesz” – árulta el Katus Attila.

Forrás:
Juhász Tibor

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.