Írd be, mit keresel:

Ellenállhatatlan áfonyás-vaníliás torta – csipetnyi mákkal és levendulával

Virágzik a levendula, a piacokon megjelent az áfonya is, így könnyen beszerezhetőek a hozzávalók ehhez a mennyei ünnepi tortához. A tésztalapokat egy kis mák, a krémet pedig egy kis levendulás házi cukor bolondítja - nagyon különleges, pedig csak kis változtatás kell hozzá.

Cookta - 2018.06.17.
Ellenállhatatlan áfonyás-vaníliás torta – csipetnyi mákkal és levendulával

A napokban levendulás cukrot készítettem, egyszerűen a levendulavirágokat lecsipkedtem a szárról, cukorral összekevertem, majd lezárt üvegben hagytam pár napig állni. Szerettem volna minél előbb kipróbálni, kíváncsi voltam az ízére, így sütöttem egy tortát, és a mascarponekrémbe a vaníliás cukor mellett áfonyás cukor is került. Persze azért mértékkel, de az íze így is jól érződik a selymesen krémes vaníliakrémben.

Forrás:
Kard Éva

Az egyszerű piskótalapokat kevés egész mákkal gazdagítva készítettem, majd jó vastagon megkentem a levendulás vaníliakrémmel, megszórtam áfonyával, és pár órára betettem a hűtőbe. Ameddig a torta a hűtőben pihent a krém kellően megdermedt, és az ízek jól összeértek. A végeredmény pedig nagyon, de nagyon finom volt.

Forrás:
Kard Éva

Áfonyás torta levendulás vaníliakrémmel

Hozzávalók:
4 db 20 cm-es tortalaphoz:

  • 25 dkg liszt
  • 25 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 4 evőkanál egész mák
  • 8 db tojás
  • 4 evőkanál forró víz

A levendulás vaníliakrémhez:

  • 50 dkg mascarpone
  • 4 teáskanál levendulás cukor
  • 15 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 dl habtejszín
  • 20 dkg áfonya

Elkészítés: A tésztalapokhoz a mákot állandó kevergetés mellett pár pillanat alatt pörköljük meg egy serpenyőben, majd rögtön öntsük át egy tányérba, és hűtsük ki teljesen. A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot és az egész tojásokat, keverjük habosra, majd csorgassuk hozzá a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig. Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, adjuk hozzá az előzőleg megpörkölt mákot, majd fakanállal, óvatosan keverjük, forgassuk össze.

4 db kb. 20 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, majd osszuk el egyenlően a masszát. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 25 perc alatt süssük (tűpróbáig) készre. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen a tortalapokat. Amennyiben csak 2 db tortaforma áll a rendelkezésünkre, akkor felezzük meg a hozzávalókat, majd külön keverjük ki, és süssük meg a tortalapokat. Én megfeleztem a hozzávalókat, és 2 db gáztepsin sütöttem meg a piskótát. Utána 4 db 20 cm-es kört vágtam ki, majd a leeső tésztából kókuszgolyókat csináltam. Igaz, így vékonyabbak lettek a tortalapok, de egyszerűbb volt megsütni.

A krémhez a mascarponéhoz adjuk hozzá a levendulás cukrot, a porcukrot, a vaníliás cukrot, majd keverjük simára. A Hulalát habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponekrémhez.

Az egyik tortalapot helyezzük rá egy tálcára, kenjük meg a krémmel, majd szórjuk meg áfonyával. Ezután helyezzük rá a következő tortalapot, szintén kenjük meg krémmel, és szórjuk meg áfonyával. Addig folytassuk a rétegezést, míg el nem fogynak a tortalapok és a krém is. Az elkészült torta tetejét szintén szórjuk meg áfonyával, ízlés szerint csipkedjünk rá levendulavirágot, majd tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.