Isteni finom, partira vagy bulira is remek, de pár napig kiadós vacsorára számíthatunk, ha csak magunknak készítjük. A fűszeres és nagyon omlósra puhult hús a lényege ennek a tex-mex fogásnak, amit elkészíteni ugyan hosszadalmas a főzési idő miatt, viszont nagyon egyszerű.
A tex-mex konyha egyik szuperdarabja a taco, vagyis mexikói gyökerekkel, de a szomszédos texas-i ízvilágra és szokásokra alakított fogás, ami aztán Amerikából elterjedt az egész világon. A tortillával készülő szendvicsféle nagyon változatosan variálható, a készen kapható vékony kenyérlepénynek köszönhetően pedig otthon is bármikor elkészíthetjük.
A tacóba bármi kerülhet, de az egyik igazi kedvenc a tépkedett, szétcincált sertéshúsos változat, aminek a jellegzetessége a hosszan főzött-párolt fűszeres hús, ami anyyira omlós, hogy két villával szálaira szedhető, majd a saját szaftjával összeforgatva kerülhet a tortillára, néhány extra kiegészítővel – avokádókrémmel, tejföllel, hagymával kiegészítve. Hosszan fő, de közben nincs vele gondunk, és előre is elkészíthető, 3-4 napig vígan elvan a hűtőben, és még finomabb, ahogy áll, úgyhogy érdemes akár nagyobb adagban is elkészíteni.
Taco fűszeres hússal, avokádóval és tejföllel
Hozzávalók:
Valamint:
Elkészítés: A sertéshúst 5 centis nagyobb darabokra vágjuk, sózzuk, és egy lábasban – vagy még jobb, ha egy kuktában – 3-4 evőkanál olajon körbepirítjuk minden oldalon. Közben a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát nagyobb cikkekre vágjuk, a fokhagymát egészben hagyjuk, és a húshoz adjuk. Hozzádobjuk a babért, a borsot, a citrom késsel vagy zöldséghámozóval levágott héját a fehér rész nélkül, felöntjük fél liter vízzel, picit még sózzuk, és takarékon fedő alatt kb. 2,5 óra alatt, időnként ellenőrizve a folyadék mennyiségét, vagy kuktában kb. 1,5 óra alatt omlósan puhára főzzük.
Ha kész, a húsokat kivéve picit hűlni hagyjuk, majd két villa segítségével szétcincáljuk szálaira. A szaftból kipecázzuk a a babért és a citromhéjat, majd beleforgatjuk a szálas húst.
Közben az avokádót félbevágjuk, a húsát kikanalazzuk, hozzáfacsarjuk fél citrom levét, sózzuk és egy pici csilit adunk hozzá, majd botmixerrel krémesre dolgozzuk, a lilahagymát pedig meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, karikákra bontjuk.
Tálalás előtt a tortillalapokat egy száraz serpenyőben átforrósítjuk, oldalanként fél perc elég, majd tányérra tesszük, ráhalmozzuk a fűszeres húst, meglocsoljuk az avokádókrémmel és a tejföllel, lilahagymát és friss koriandert – ha nem szeretjük, akkor petrezselymet – szórunk rá, és tálaljuk is, ízlés szerint paradicsomsalátát kínálhatunk mellé…