Írd be, mit keresel:

Spanakopita, az isteni görög spenótos-fetás rétestorta

Ropogós rétestészta, fűszeres spenót és feta sajt kombója a zseniális spanakopita, a görögök egyik kedvence piteféléje, amit meglepően könnyű elkészíteni, mutatós és isteni finom. Vendégvárónak, partiételnek is működős magában, de salátával ebédre, vacsorára is tökéletes.

Cookta - 2023.10.09.
Spanakopita, az isteni görög spenótos-fetás rétestorta

A spenót és a feta fantasztikusan passzol egymáshoz, mindez pedig egy szép prosra, ropogósra sült tésztarétegben maga a mennyország. A készen kapható rétestésztának köszönhetően szerencsére igazán egyszerű dolgunk van, hiszen nem kell pepecselnünk a tészta elkészítésével, csak arra érdemes figyelni, hogy gyorsan dolgozzunk a kibontott réteslapokkal, mert hamar kiszáradnak. Ennél a sós sütinél az olajozás nagyon fontos, mert ettől lesz igazán ropogós a tészta, és összességében nem is kell sok hozzá, még ha 8-10 vékony réteg réteslappal dolgozunk is, hiszen ecsettel vékonyan fel lehet vinni az olajat, és mindenhova jut belőle.

Spenótból használhatunk frisset és fagyasztottat is, amihez érdemes egy kis újhagymát, mentát és petrezselymet adni, mert ez teszi igazán különlegessé, viszont a feta helyett választhatunk jóval olcsóbb krémfehér sajtot is, hiszen ez gyakorlatilag ugyanaz, mint a feta, de mivel ez eredetvédelem alatt áll, csak az nevezhető feta sajtnak, ami Görögországban készül, de a hazai változat is majdnem ugyanolyan finom, ennél a receptnél tökéletesen beválik!

Spenótos-fetás rétestorta – spanakopita

Hozzávalók:

  • 1 csomag réteslap – 10 lapos kiszerelés
  • 60 dkg friss vagy fagyasztott leveles spenót
  • 2 szál újhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fél csokor petrezselyem
  • fél csokor menta
  • 20 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • 15 dkg natúr krémsajt
  • olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, leszárítjuk, majd összetépkedjük, az újhagymát vékonyan felkarikázzuk. Egy nagyobb serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, és adagokban hozzáadjuk a spenótot, ha mind összeesett, akkor az újhagymát és a zúzott fokhagymát is, és időnként megkeverve addig pároljuk, amíg a leve elfő. Ha fagyasztott leveles spenótot használunk, akkor hagyjuk kiengedni, lecsöpögtetjük, majd az újhagymával és a fokhagymával kissé összepároljuk.

Közben a petrezselymet és a mentát felaprítjuk, a tűzről levett spenóthoz adjuk a krémsajttal együtt, sózzuk – óvatosan, mert a feta is sós! -, borsozzuk, alaposan összekeverjük, majd belemorzsoljuk a feta sajtot is, és finoman összeforgatjuk.

Egy kapcsos tortaformát vagy egy magasabb piteformát alaposan kikenünk olívaolajjal, beleterítünk egy réteslapot, megkenjük olajjal, majd újabb réteslap jön, kicsit más irányban, hogy végül körben mindenhol legyen visszahajtható tészta. Ezt is olajozzuk, majd a többi réteslapot is ehhez hasonlóan mind beleterítjük. Beleöntjük a spenótos tölteléket, elsimítjuk, majd körben a réteslapokat visszanyomkodjuk csak úgy rusztikusan, kócosan, és lekenjük olívaolajjal.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük, míg szép piros és ropogós lesz a tészta.

A sütőből kivéve 10 percig pihentetjük, majd szeletelve tálaljuk. Melegen, langyosan, de hidegen is finom.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.