Írd be, mit keresel:

Házi hamburgerszósz 5 perc alatt

Nemrég olyat tettem, ami nem igazán jellemző rám… A helyi multiban a hostesslányok különböző szószokat kínálgattak, és én persze mindet megkóstoltam. Az egyiknek hamburgerszósz volt a neve, először nem is értettem, hogy mi köze hozzá, de tetszett az íze. Ezért kivételesen pénzt adtam egy előre kutyult, ízfokozóval telerakott cuccért, de tényleg jó volt.

Cookta - 2018.10.16.
Házi hamburgerszósz 5 perc alatt

Egy hétig szinte mindenhez azt ettem, annyira ízlett, aztán rájöttem, hogy valószínűleg én is ki tudom keverni, érzem az összetevőket, és tényleg sikerült.

Ja, és miért hamburgerszósz a neve? Legjobban úgy tudom leírni az ízét, hogy ha egy hamburgerbe csak húspogácsát teszel, meg egy salátalevelet, meg ezt a szószt, akkor szinte teljes az élmény. Persze ez kicsit túlzás, de ha én rászoktam, akkor elhihetitek, hogy imádnivaló… És nem kell feltétlenül szendvicsbe tenni, salátaöntetnek, húsok mellé, sőt simán zöldségekhez mártogatósnak is szuper.

Forrás:
Hajós Ágnes

Hamburgerszósz házilag

Hozzávalók:

  • 3-3 evőkanál majonéz, mustár, ketchup
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál Worcestershire-szósz
  • fél kávéskanál só
  • pár tekerésnyi frissen őrölt bors
  • 5 evőkanál tejszín

Elkészítés: Az alapanyagokat egyszerűen kimérjük, összekeverjük, pár órára behűtjük fogyasztás előtt. Jól záródó üvegben pár napig elvan a hűtőben, és bármihez használhatjuk – nagyon finom!

Forrás:
Hajós Ágnes

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.