Írd be, mit keresel:

Pho, az igazán gyógyító húsleves

A pho a vietnámiak mára már világhírűvé vált húslevese, telis-tele fűszerekkel, amit szinte mindig tésztával jól megpakolva fogyasztanak. Leggyakrabban marhahússal készül, de csirkés változata is a van, a pho ga, ami sokkal gyorsabban elkészül, kiadós és isteni finom.

Cookta - 2024.01.25.
Pho, az igazán gyógyító húsleves

Ha igaz, hogy a húsleves a legjobb gyógyszer meghűlés és betegség ellen, akkor ez a pho levesre kiemelten érvényes, hiszen jó sok gyógyító gyömbérrel, hagymával, fokhagymával és még rengeteg más illatos fűszerrel készül. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, egyáltalán nem az, csak az elején és a végén van vele dolgunk, és ha csirkével készítjük, akkor másfél óra alatt megvan, ellentétben a marhahúsos változattal, ami sokkal hosszabban készül.

A pho leves jellegzetessége, hogy a fűszereket, a hagymát és a gyömbért szárazon le kell pirítani, amitől sokkal intenzívebb lesz az aromájuk – ez nekünk elsőre kicsit szokatlannak tűnhet, de megéri így készíteni, mert isteni finom leves lesz így a végeredmény.

Pho Ga – vietnámi csirkés húsleves

Hozzávalók:

  • 2 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 6-8 centis gyömbérdarab
  • 3 szem csillagánizs
  • 1 teáskanál egész koriandermag
  • 1 teáskanál szemes bors
  • 3-4 szem szegfűszeg
  • só ízlés szerint
  • 1 egész csirkemell
  • 2 csirkefarhát
  • 10 dkg rizstészta
  • 4-5 szál újhagyma zöldje
  • 1 kis üveg mungóbab- vagy szójacsíra
  • 1 csokor koriander
  • lime és csili a tálaláshoz

Elkészítés: A hagymákat meghámozzuk, félbevágjuk, a gyömbért héjával, hosszában szintén félbevágjuk. Egy felforrósított serpenyőben a vágott felükkel lefelé, zsiradék nélkül lepirítjuk, majd egy nagyobb lábasba tesszük. A serpenyőbe dobjuk a csillagánizst, a koriandermagot, a borsot és a szegfőszeget, és ezt is illatosra pirítjuk, majd mehet a hagyma és a gyömbér mellé az egész, héjas fokhagymagerezdekkel. Hozzáadjuk a csirkemellet és a farhátat, felöntjük 2,5 liter vízzel, felforraljuk, sózzuk, majd takarékra véve 1,5 órát gyöngyözve főzzük, menet közben időnként leszedjük a keletkező habot a tetejéről.

A csirkemellet kiemeljük a levesből, kicsit hagyjuk hűlni, majd a húst lefejtjük róla, és vékonyan felszeleteljük, a levest pedig leszűrjük, hogy megszabadítsuk a csontoktól és a fűszerektől. A rizstésztának egy kisebb lábasban vizet forralunk, és 1-2 perc alatt megfőzzük, leszűrjük, a koriandert és az újhagymát felaprítjuk, a bab- vagy szójacsírát leszűrjük.

A tésztát mélytányérokba elosztjuk, megpakoljuk a csirkemellel, a csírával és a zöldekkel, majd rámerjük a forró és illatos levest. Ízlés szerint csilivel és egy kis lime-lével meglocsolva fogyasztjuk.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.