Szépen sorban elkezdtek érni a gyümölcsök, és ugyan még élvezhetjük a nap érlelte zamatos eper ízét, de már a korai meggytől is pirosodnak a meggyfák. Így aztán kedvünkre válogathatunk, hogy éppen melyik gyümölcsből is készüljön a hétvégére egy-egy finom sütemény, vagy éppen torta. Mi most a meggyet választottuk, mely két réteg könnyű és habos, fehér csokoládés réteg közé került...
A torta elkészítése egyszerűnek mondható, viszont a rétegek dermedése miatt többször is elő kell venni a hűtőből….. így ajánlott már előző nap elkészíteni. A torta alapja egy vékony diós piskóta, mert a tésztából ennyi is elég… Az édes, habkönnyű csokoládés krémhez pedig nagyon jól illik a kissé savanykás meggy.
Diós piskóta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:
A keverőtálba tegyük bele a porcukrot és a vaníliás cukrot, adjuk hozzá az egész tojásokat, majd robotgéppel pár perc alatt keverjük jó habosra.
Amikor már jó habos, csorgassuk hozzá a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig.
Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, adjuk hozzá a darált diót, és keverőkanállal óvatosan keverjük, forgassuk össze.
A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen öntsük bele a diós masszát.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük tűpróbáig. (kb. 10-15 percig süssük)
A sütőből kivéve pár percig hagyjuk a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
Alsó fehér csokoládés réteg hozzávalói:
A porcukorhoz adjuk hozzá a mascarponét, a vaníliás cukrot, és keverjük simára.
1 dl Hulalát (v. habtejszínt) melegítsünk forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az apróra tördelt fehér csokoládét, és addig keverjük míg teljesen felolvad és éppen csak langyos lesz.
Ezután csorgassuk a mascarponekrémhez, és keverjük alaposan össze.
A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint és addig keverjük, míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.
Ezután öntsük hozzá a csokoládés mascarponekrémhez, és keverjük alaposan össze.
A maradék Hulalát (v. tejszínhabot) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan szintén keverjük hozzá a krémhez.
A kihűlt piskótát helyezzük vissza a sütőpapírral kibélelt tortaformába, egyenletesen öntsük rá a csokoládés mascarponekrémet, majd tegyük be kb. 2 órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen.
Meggyes réteg hozzávalói:
A kimagozott meggyet öntsük fel a vízzel, majd a cukorral, a vaníliás cukorral, a szegfűszeggel, a reszelt citromhéjjal, és az őrölt fahéjjal főzzük kb. 10 percig. Ezután vegyük ki az szegfűszeget és botmixerrel pépesítsük, majd hűtsük ki. (ízlés szerint több cukrot is adhatunk hozzá)
A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint és addig keverjük míg teljesen feloldódik és langyosra hűl.
Ezután a langyosra hűlt zselatint öntsük hozzá a pépesített meggyhez, majd keverjük alaposan össze.
Ezután vegyük ki a tortát a hűtőből, és a megdermedt csokoládés krémre, egyenletesen kanalazzuk rá a meggyet, majd tegyük be a hűtőbe kb. 2 órára hogy a meggyes réteg is megdermedjen.
A felső fehér csokoládés réteg hozzávalói:
A porcukorhoz adjuk hozzá a mascarponét, a vaníliás cukrot, és keverjük simára.
1 dl Hulalát (v. habtejszínt) melegítsünk forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az apróra tördelt fehér csokoládét, és addig keverjük míg teljesen felolvad és éppen csak langyos lesz.
Ezután csorgassuk a mascarponekrémhez, és keverjük alaposan össze.
A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint és addig keverjük, míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.
Ezután öntsük hozzá a csokoládés mascarponekrémhez, és keverjük alaposan össze.
A maradék Hulalát (v. tejszínhabot) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan szintén keverjük hozzá a krémhez.
A kihűlt piskótát helyezzük vissza a sütőpapírral kibélelt tortaformába, egyenletesen öntsük rá a csokoládés mascarponekrémet, majd tegyük be kb. 2 órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen.
Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, helyezzük tortatálra, díszítsük ízlés szerint tejszínhabbal és meggyszemekkel, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Jó étvágyat!