Írd be, mit keresel:

Tiszta tavasz a tányérban – medvehagymamártással

Tavasszal az egyik kedvencem a sóskából vagy a friss, zsenge kaporból készült mártás, melyet most hasonlóképpen készítettem el, csak éppen medvehagymából

Cookta - 2024.03.20.
Tiszta tavasz a tányérban – medvehagymamártással

Szinte semmi nem kell hozzá, mégis kiadós és tartalmas ez a mártás, nagyon üde, friss ízű, a medvehagyma kicsit megszelídül benne, de azért nem veszti el karakterét. A selymesen krémes mártást egyszerűen csak főtt krumplival és tojással tálaltam, de az egyszerűségének ellenére igencsak laktató és nagyon finom ebéd kerekedett belőle.

Az elkészítése pedig alig fél óra mindennel együtt, így kevés idővel rendelkező háziasszonyok is bátran hozzáfoghatnak.

Medvehagymamártás

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb csokor medvehagyma
  • 3 dl tej
  • 2 dl főzőtejszín (20%-os)
  • 1 púpozott teáskanál liszt
  • őrölt fehér bors
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 5 dkg vaj

Elkészítés: A medvehagymát mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel vékony csíkokra.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a medvehagymát, és pároljuk pár percig, hogy kissé összeessen. Ezután öntsük fel a tejjel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és pár perc alatt főzzük puhára.

Amikor a medvehagyma puhára főtt, szórjuk meg a liszttel, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután tegyük vissza a tűzre, adjuk hozzá a tejszínt, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy a mártás kellően besűrűsödjön.

Közben enyhén sós vízben főzzük puhára a felkockázott krumplit, majd szűrjük le, és tálalásig tartsuk melegen.

Pár darab tojást főzzünk keményre, hideg vízben hűtsük ki, majd pedig pucoljuk meg.

Tálaláskor szedjük tányérba a medvehagymamártást, majd kanalazzuk rá a főtt krumplit, helyezzük rá a felszeletelt főtt tojás, és úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.