A https://hu.europesnus.com/gyűjtemény/elf-bar oldalon megvásárolható Elf Bar esetében rögtön látszik, hogy mennyire jól néz ki. Ez az, ami elsőként kiemelendő, mert a gyártás folyamatában nagyon sok figyelmet szentelnek arra, hogy a megjelenése megfeleljen az aktuális stíluselvárásoknak. Karcsúsított kivitele konkrétan kézbe kívánkozik, amivel élmény együtt mutatkozni. De ez mondhatni csak a jéghegy csúcsa, mivel az egyik legnagyobb előny a kompaktság. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Azt, hogy kis méretéből adódóan bárhol elfér. Farzsebben, táskában, marokban, bárhol. Nem érdemes tehát otthon felejteni, ha például a nap nagy része utazással, rohangálással telik, de egyébként is a legjobb, ha folyamatosan kézközelben várakozik.
A másik, minden egyes szippantás alkalmával kiélvezhető előny az ízletesség. De nem a megszokott módon, azaz nem egy, maximum két ízvariáció felbukkanásával. Ugyan, dehogy, kevés lenne ez a sikerhez! A palettából egyértelműen kiderül, hogy az Europesnus világában a sokszínűség az, ami nyerő. Vagyis megannyi ízkarakter szerezhető be könnyedén és gyorsan. A választék olyannyira hatalmas, hogy első pillantásra nehéz dönteni, s a visszajelzések alapján az első ízlelések után sem nagyon redukálódik le a lista egy-két győztesre, mivel mindegyik ízkombináció magában rejt némi kalandot, izgalmat, felfedezni valót. Ráadásként természetesen eközben a megfelelő nikotintartalom megléte sem kérdéses, ami sokat nyom a latba. Vagyis ezzel a fajta cigizéssel veszíteni semmit sem lehet, de nyerni annál is többet!