Van néhány zöldség és gyümölcs, amelyeket bármilyen meglepő is, jobb, ha inkább szobahőmérsékleten tárolunk – ilyen többek között a paradicsom és az avokádó. Hűtőben tárolva ugyanis sokkal kevesebb ideig maradnak frissek, mint nem hűtött társaik.
Persze nem arról van szó, hogy a főzés végére már csak üres edényeknek kell maradniuk, de mindenképp érdemes belekóstolni abba, amit készítünk – így nagyon egyszerűen elkerülhetjük azt, hogy túl- vagy éppen alul fűszerezzük az ételt. Vendégeink hálásak lesznek érte!
Forrás: iStock
Itt nem feltétlenül az elsózásra gondolunk (persze az sem túl szerencsés, de egy apró trükkel visszafordítható), hanem arra, ha túl sok különböző fűszert használunk egy adott ételhez. 3-4 fűszernél többet felesleges használni, hiszen vagy nem fog mindegyik érződni, vagy pedig rosszabb esetben ehetetlen lesz a végeredmény.
Fontos, hogy mielőtt bármit is tennénk a serpenyőnkbe, hagyjuk jól felforrósodni, és csak utána tegyünk bele bármit is.
Sokan hajlamosak minden ételhez csak egyfajta, a számukra jól bevált olajat használni, legyen szó napraforgó- vagy olívaolajról, pedig mindegyiknek más-más a forráspontja. Egy egyszerű szabályt érdemes betartani: ha alacsony hőfokon főzünk, nyugodtan használjunk vajat vagy olívaolajat, ha pedig magas hőfokon, akkor jöhet az étolaj vagy a kókuszzsír.
Forrás: iStock