Írd be, mit keresel:

Sonkás-sajtos tészta csőben sütve – egészségesebben

Jó, rendben, a sajtos-sonkás tészta nem igazán alakbarát étel, de annyira finom, hogy olykor muszáj ilyet is enni. De egy kis csalással könnyíthetünk rajta – zöldségekkel, sovány sajttal, besamel helyett pedig egy trükkös szósszal.

Cookta - 2023.09.27.
Sonkás-sajtos tészta csőben sütve – egészségesebben

Hűvös napokon, amikor úgyis elkél egy kicsit több kalória, ez a melengető, csőben sült fogás is helyet kaphat az asztalon. Két kis csavar is van benne: az egyik gyorsabbá, a másik kicsit alakbarátabbá teszi ezt a selymesen gazdag tésztás egytálételt.

Az első trükk, hogy a tészta főzési idejének felénél a főzővízbe kerül egy csomó zöldség, amelyek laktatóbbá, egészségesebbé teszik az ételt, miközben kalóriatartalmuk szinte nulla. Pár perc alatt így kellően megpuhulnak, hogy a sütőben tökéletesre összesüljenek majd.

A másik csavar a besamel elhagyása, a helyét egy tejjel, étkezési keményítővel és krémes görög joghurttal készülő villámgyors szósz veszi át, zöldfűszerekkel és fokhagymával ízesítve, a végeredményen pedig egyáltalán nem érződik a kegyes csalás: nagyon finom, illatos, szaftos sült tészta készül így – kicsit egészségesebben.

Rakott sonkás-sajtos tészta könnyedebben

Hozzávalók:

  • 25 dkg penne, fusilli, szarvacska vagy más tészta
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 zsenge cukkini (kb. 30 dkg)
  • 2 nagy marék friss spenót vagy bébispenót
  • 1,5 dl görög joghurt
  • 3 dl tej
  • 1 zöldségleveskocka
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 3 evőkanál reszelt parmezán
  • 1 evőkanál szárított bazsalikom
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg sovány sonka
  • 15 dkg sovány reszelt sajt
  • só, bors

Elkészítés: Egy nagy lábasban bő, sós vizet forralunk, amikor forr, belerakjuk a tésztát. Közben a hagymát durvára, a cukkinit kockára vágjuk, a tésztához adjuk, és forrástól 3-4 percig együtt főzzük. A spenótot összetépkedjük, és a tűzről lehúzott zöldséges tésztához adjuk, 1-2 percig pihentetjük, hogy a spenót összeessen, majd leszűrjük.

A lábast visszatesszük a tűzre, beleöntjük a tej 2/3 részét, hozzámorzsoljuk a leveskockát. A maradék tejben a keményítőt kikeverjük, majd kevergetés mellett a forró tejhez adjuk, és kevergetve kicsit besűrítjük, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a görög joghurtot, a kakukkfüvet, a bazsalikomot, a zúzott fokhagymát és a reszelt parmezánt, frissen őrölt borssal fűszerezzük, elkeverjük.

A krémes mártáshoz adjuk az előfőzött zöldséges tésztát és a felcsíkozott sonkát, összeforgatjuk, majd egy sütőtálba öntjük, egyenletesen megszórjuk a reszelt sajttal, és 200 fokos sütőbe tolva 15 perc alatt szép aranyszínűre sütjük.

Azon melegében tálaljuk, zöldsalátát kínálhatunk mellé.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.