A batyuban sült lazac az egyik legnagyobb kedvenc, mégpedig azért, mert saját gőzében párolódik és sül a halacska hozzáadott zsiradék nélkül, mellé lehet pakolni egy csomó egészséges és színes zöldséget, semmi nem szárad ki és nem fő túl, ráadásul a batyuk meglepetéscsomagként is jól működnek, ha nem is nekünk, de a többieknek mindenképpen.
Pofonegyszerű, mutatós és isteni finom, a hal omlósra, a zöldségek épp még egy kicsit roppanósra párolódnak a batyus módszerrel, és még kiegészíthetjük egy kis párolt rizzsel is, ami beszívja a lazac és a zöldségek aromáit, minden egyszerre készül el, és igazán kevés előkészítéssel jár.
A batyuhoz érdemes sütőpapírt használni alufólia helyett, ha savasabb alapanyag is kerül bele, mint hal esetében például jót tesz az ételnek némi citrom, mert állítólag a savas anyag oldja az alufóliát, viszont sütőpapír esetén ez nem fordulhat elő. A pakkba bármilyen zöldséget tehetünk, amit csak szeretünk, itt zsenge tök, brokkoli és karfiol került bele, de bármit használhatunk, ami a rendelkezésünkre áll, és a hallal nagyjából egyszerre sül meg…
Hozzávalók:
Elkészítés: A lazacszeleteket sózzuk, borsozzuk, egyenletesen meghintjük a fűszerkeverékkel, félretesszük. A tök vagy cukkini végeit levágjuk, a zöldséget felkarikázzuk, a brokkolit és a karfiolt kisebb rózsákra szedjük.
Négy nagyobb sütőpapírlapot kiterítünk, az aljára alapként párolt rizst kanalazunk, ráhalmozzuk a zöldségeket, sózzuk, majd a tetejére ültetjük a befűszerezett lazacot. A citromot vékonyan felkarikázzuk, és a halszeletekre rakosgatjuk.
A sütőpapírt két oldalról felhajtjuk, fent összefogjuk és visszahajtjuk, majd a két végét is lezárjuk, és a batyu alá hajtjuk, tepsire rakjuk. 180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 20 perc alatt megsütjük. Azonnal tálaljuk, de ha szeretnénk, rápiríthatunk kicsit a sütőben, a csomagokat óvatosan kibontva – vigyázat, a gőz nagyon forró! -, és még pár percig pirítjuk grill fokozatra állítva, majd azonnal tálaljuk rusztikusan, a papírcsomagokban.