A Mai-Könyv.hu kalandregényei között találhatunk kedvünkre való olvasmányt. Ha egy könnyedebb kalandregényre vágyunk, Rejtő Jenő humoros történeteiben nem fogunk csalódni. Ha szerelmi szálakkal és időutazással átszőtt kalandregényt keresünk, Diana Gabaldon Outlander sorozatát érdemes elolvasni. Találunk itt történelmi témájú, illetve fantasztikus műveket is, illetve olyanokat, amelyek távoli világokba, például a vadnyugatra vagy éppen a mesés keletre kalauzolják az olvasókat.
A kalandregény főszereplője céltudatos hős, aki nehéz küldetést hajt végre. Ehhez a célhoz izgalmas és veszélyes helyzetek vezetnek, amelyekben meg kell felelnie. A cselekmény középpontjában lehet valamilyen rejtély megoldása, vagy küzdelem megvívása. Játszódhat exotikus helyszínen, valós és kitalált helyszíneken. A cselekmény ideje lehet a jelen, a múlt, a jövő, illetve ezek az idősíkok váltakozhatnak is a történet során.
A kalandregény műfaj eredetileg kalandok laza sorozatát jelentette, és elsősorban a cselekmény bemutatására összpontosított az író. Napjaink alkotásai azonban gyakran mutatják be a szereplők jellemfejlődését is.
Christoph Ransmayr osztrák író, aki számos izgalmas és gondolatébresztő művet alkotott. Regényei, novellái, esszéi és színdarabjai világszerte ismertek. 2018-ban Kleist-díjjal is kitüntették, illetve Thomas Mann-díjat is kapott. Művei gyakran filozofikus mondanivalót is hordoznak, olykor szimbolikus kifejezésmódba csomagolva, ezzel ösztönözve az olvasókat a gondolkodásra és a mélyebb összefüggések megértésére.
Művei sok esetben játszódnak exotikus helyszíneken, így az utazás motívuma is szerves része írásainak. Gyakran foglalkozik az identitás, az emlékezet és az idő fogalmával. Cox, vagy az idő múlása című regényének egy órásmester a főszereplője, akit a kínai császár hív meg országába, hogy egy különleges feladattal bízza meg. A mesternek olyan órákat kell megalkotnia, amelyek különbözőképp érzékelik az időt, attól függően, hogy kiről van szó. Persze már ez sem egyszerű, de a császár újabb és újabb képtelen feladatot talál ki a számára. A feladatok mellett azonban az órásmesternek a saját múltjával, családjának elvesztésével is meg kell küzdenie. Vajon az órásmester meg tudja alkotni a császár utolsó megbízását, a perpetuum mobile órát? Erre a regény elolvasásával meg fogjuk tudni a választ.
A kalandregény műfaja változatos, izgalmas, és lehetőséget nyújt az olvasóknak, hogy a mindennapi megszokott életükből egy kis időre kiszakadjanak.