Írd be, mit keresel:

Réteges szőlőpuding – selymes nyalánkság egészségesen

Szőlőből ritkán készül desszert, pedig szuperegészséges, lédús, édes, nagyon aromás gyümölcsünk. A szőlőpuding pédául egy istenien krémes, lágy finomság, ráadásul pofonegyszerű is, az egyetlen macera, hogy meg kell szabadítanunk a szőlőt a héjtól és magtól, ha igazán finomat akarunk, de ha esetleg friss musthoz jutunk, akkor igazán egyszerű a dolgunk!

Cookta - 2023.10.28.
Réteges szőlőpuding – selymes nyalánkság egészségesen

Szőlőlé az alapja ennek a nagyon jó kis desszertnek, amit érdemes frissen készíteni, egy turmixgéppel, majd átpasszírozni. Nem annyira macerás, mint elsőre tűnik, nem kell gumicsizmával megtaposti, mint klasszikusan a szüreteken, csak egy turmixgép vagy késes aprító és egy szűrő szükséges hozzá csupán, és néhány perc türelem, míg kinyerjük az értékes levet, utána már nagyon hamar és egyszerűen elkészül ez a selymes-krémes nyalánkság.

A puding maga kukoricakeményítővel készül, gluténmentes étrendbe is beilleszthető, használhatunk hozzá tejet vagy akár bármilyen növényi tejpótlót, ha nagyon édes a szőlőnk, akkor az édesítést el is hagyhatjuk, de mézzel, juharsziruppal vagy más egészséges édesítőt is használhatunk, így alakbarát és egészséges is lesz ez a remek desszert!

Réteges szőlőpuding

Hozzávalók:

  • 50 dkg szőlő
  • 6 dl (növényi) tej
  • 3 evőkanál étkezési keményítő
  • 2 zselatinlap
  • 3 evőkanál méz
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Elkészítés: A szőlőt leszemezzük, turmixgépbe tesszük, és alaposan összemixeljük, majd egy sűrű szűrőn áttörjük, hogy a héjtól és a magtól megszabadítsuk.

Az étkezési keményítőt egy kisebb lábasba tesszük, hozzáadunk kb. 1 dl hideg tejet, és kézi habverővel simára, csomómentesre keverjük. Felöntjük a többi tejjel, és tűzre téve, állandó keverés mellett sűrűsödésig főzzük, majd hozzáadjuk a vaníliát, a mézet és a szőlőlé 1/3 részét, és kevergetve tovább főzzük, míg újból sűrűsödni kezd. Poharakba vagy kelyhekbe öntjük, és hagyjuk kicsit hűlni és dermedni.

A zselatinlapot hideg vízbe áztatjuk pár percre, míg felpuhul. Közben a maradék szőlőlevet egy lábosban felforraljuk, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a kinyomkodott zselatint, és addig keverjük, míg a zselatin teljesen feloldódik. A pudingok tetejére öntjük, hagyjuk hűlni, majd a hűtőbe tesszük néhány órára, hogy teljesen megdermedjen.

Ízlés szerint friss szőlővel tálaljuk, a tetejét megszórhatjuk egy kis chiamaggal vagy durvára vágott dióval, hogy egy kis ropogós is legyen benne.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.