A nap sokunknak nehezen indul be, különösen a szürkébb, hűvösebb időben, és nemcsak testünk, de fejünk, vagyis az agyunk is lustább. Az élénkítő, frissítő kávé mellett azért máshogy is segíthetünk, hogy igazi lendületet adjunk gondolatainknak, mégpedig isteni finom turmixokkal, így reggeltől hatékonyan tudunk majd tevékenykedni.
A vitaminszegényebb és influenzaesélyesebb téli időszakban nemcsak arra érdemes figyelni, hogy immunrendszerünket erősítsük, hanem arra is, hogy a kicsit tompább agyunkat is felpörgessük. Tompább, igen, ezt senki ne vegye zokon: sokat vagyunk levegőtlen zárt térben, otthon, iskolában, irodában, hamar elfogy az oxigén, ráadásul a szürkeség is tompítólag hat, vagyis minden okunk megvan arra, hogy agyunk ne az optimális szinten pörögjön. Pedig de jó is lenne! A jó hír, hogy egy kis tudatossággal még a konyhából is segíthetünk, pár megfelelő alapanyaggal.
Koffein, szénhidrát, flavonoidok, B-vitaminok és telítetlen zsírsavak – és ha lehet, természetes formában. Lehet, mégpedig mindez egy finom turmixba is belepakolható, pár perc alatt összeállítható:
Két személyre 1 banánt, 2 marék áfonyát és 2 dl joghurtot összeturmixolunk, nyugodtan használhatunk fagyasztott és friss áfonyát egyaránt, a banán mindig frissen jó, és az sem baj, ha kicsit túlságosan érett, mert akkor már igazán édes. Hígíthatjuk tejjel vagy vízzel, ha inni szeretnénk, de tálkába téve gyümölcsökkel, magokkal is dekorálhatjuk.
Két személyre 2 marék zabpelyhet és 2 szelet csokit (egy 10 dekás táblából) késes robotgépbe teszünk, összeaprítjuk, hozzáadunk 1 nagyobb banánt, 1 evőkanál instant kávét és 4 dl tejet, és ezekkel is összemixeljük. Jót tesz neki, ha kb. 10 percet pihen fogyasztás előtt, mert akkor felpuhul a zabpehely, és még krémesebb lesz.
Két marék málnát, 2 evőkanál chiamagot, 1 nagyobb banánt és 2 dl joghurtot összeturmixolunk, ha ivósra szeretnénk, akkor 4 dl tejjel készítsük. Növényi „tejtermékkel” is készíthető természetesen, kókuszkrémmel a legfinomabb. 🙂 Magokkal, kókusszal, friss gyümölccsel díszítve ünnepi reggelinek vagy desszertnek is tökéletes.