A lencse az új év első napjainak kikerülhetetlen étele, és az az igazság, hogy nem is érdemes kerülgetni, és nemcsak a babona miatt, hanem mert megfelelően elkészítve nagyon egészséges, fehérjében és rostokban gazdag, változatosan variálható alapanyag. Ha a klasszikus lencselevest vagy a főzeléket unjuk, vagy alakbarátabb és könnyebb fogásra vágyunk, akkor újításként kezdhetjük az új esztendőt egy fűszeres vörös lencsés fogással.
Bár nálunk a barna lencse számít klasszikusnak, szerencsére az apróbb szemű vörös lencse is egyre népszerűbb, megjelent a szupermarketek kínálatában is, így nem igényel különösebb utánajárást a beszerzése. Nagy előnye, hogy más hüvelyesekkel ellentétben nem puffaszt, könnyen emészthető, tartalmas és tápláló, de nem nehéz, fehérjében gazdag, sok vasat, magnéziumot és folsavat tartalmaz, így nőknek különösen előnyös alapanyag. Ráadásul gyorsan megpuhul, nem kell áztatni sem, és mivel kissé szét is fő, így önmagát sűríti, rántás, habarás sem kell hozzá.
Most egy húsgombóccal gazdagított, melengető és fűszeres egytálétel készült belőle, nagyon aromás és illatos, kicsit különlegesebb, keleties ízvilággal, amit ízlés szerint csípősebbre vagy szelídebbre is hangolhatunk. Egyszerűen elkészíthető, laktóz- és gluténmentes, diétás étrendbe is beilleszthető, és garantáltan finoman és egészségesen indíthatjuk vele az évet!
Hozzávalók:
A húsgombóchoz:
Elkészítés: A hagymát, a fokhagymát, a sárgarépát és a szárzellert megtisztítjuk, nagyjából felvágjuk, majd késes robotgépben finomra aprítjuk. Egy lábasban az olajat felforrósítjuk, a zöldségeket rádobjuk, és kevergetve 4-5 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a fűszereket, átforgatjuk, majd a hámozott paradicsomot is hozzáöntjük, sózzuk, borsozzuk, felöntjük az alaplével, és forrástól számítva 15 percet főzzük közepes lángon. Botmixerrel egy kicsit beleturmixolunk, hogy krémesebb és sűrűbb legyen, de maradjanak benne darabok is.
Közben a húsgombóchoz a darált húst összekeverjük a zúzott fokhagymával, az őrölt korianderrel, a római köménnyel, sóval, borssal és a citrom levével, és kisebb gombócokat formázunk belőle.
A leveshez adjuk a leöblített vörös lencsét, majd amikor felforrt, a gombócokat is beletesszük, és kb. 12-15 perc alatt készre főzzük. Hozzáreszeljük fél citrom héját, megkóstoljuk, ha szükséges, még fűszerezzük, majd tálaljuk.