A kelbimbó a megosztó ételek közé tartozik, méltatlanul, mert jól elkészítve nagyon finom, ráadásul egészséges, és a téli szegényesebb zöldségkínálatban igazán üde színfolt. A titok, hogy nem szabad túlfőzni, és kicsit lepirítva, karamellizálódva így isteni finom!
A kelbimbó tulajdonképpen a káposzta mini változata, csakhogy sokkal könnyebben emészthető, mint más káposztafélék, emellett pedig még egy sor jótékony hatással bír: a zöldségek között kimagasló a fehérjetartalma, rostokban, C-vitaminban, vasban és folsavban gazdag, így nők számára különösen áldásos a fogyasztása.
A kelbimbó készítésekor a leggyakoribb hiba, hogy sokan túlfőzik, ilyenkor az íze és az állaga is megváltozik. Elég 5 percet sós vízben főzni, majd serpenyőben vagy akár sütőben megsütni, így karamellizálódik egy kicsit, és sokkal finomabb lesz az íze. Most baconnel és hagymával, egy kevés balzsamecettel készült, önmagában is isteni, de köretként is tálalható ízlés szerint.
Hozzávalók:
Elkészítés: A kelbimbók tönkjét levágjuk, a külső leveleket lefejtjük, félbevágjuk. Egy lábasban bő vizet forralunk, sózzuk, a kelbimbót beledobjuk, és újraforrástól számítva 5 percet főzzük, majd leszűrjük.
Közben a bacont és a megtisztított hagymát felkockázzuk. Egy nagyobb serpenyőt felforrósítunk, a bacont elkezdjük megpirítani rajta, ha nem elég zsíros, akkor 1 evőkanál olajat adhatunk hozzá. Ha már kissé megpirult, hozzáadjuk a hagymát, és 2-3 percet kevergetve pároljuk, majd a kelbimbót is hozzáadjuk, borsozzuk, rádobjuk a vajat, és időnként megkeverve hagyjuk lepirulni és karamellizálódni a zöldséget. Amikor majdnem kész, meglocsoljuk a balzsamecettel, még egyszer átforgatjuk.
Azonnal tálaljuk magában friss kenyérrel, de készíthetünk mellé krumplipürét is köretként.