A csirkemáj nálunk nagy kedvenc, gyors, szaftos és finom, gombával és hagymával különösen. Most serpenyőben és tepsiben vegyesen sült, és nemcsak azért, mert kint még igencsak hideg van, így jólesik bekapcsolni a sütőt. Nagyon omlós, krémes, fűszeres!
A májat a hiedelmekkel ellentétben nyugodtan fűszerezzük be, állítom, hogy nem fog megkeményedni, sőt az elkészült máj finom és szaftos lesz. Nálunk csirkemáj volt most porondon, de természetesen kacsamájjal is készülhet, már ha sikerül beszerezni, sőt azzal talán még finomabb is.
Köretnek készíthetünk krumplipürét, egyszerűen főzhetünk sós vízben krumplit, a rizs is illik hozzá, de akár egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk. Gyors, fűszeres és isteni!
Forrás: Kard Éva
Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkemájat mossuk meg, majd törüljük szárazra, és ízlés szerint daraboljuk fel. Én 3-4 felé vágtam, nagyságától függően, és az inas-eres részt kivágtam, hogy ne pattogjon sütés közben.
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel. A gombát mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd ízlés szerint szeleteljük fel. Én a nagyobbakat először félbevágtam, majd úgy szeleteltem fel.
A feldarabolt májat sózzuk, borsozzuk, majd forgassuk meg a lisztbe. Forrósítsuk fel az olajat, majd tegyük bele a lisztbe forgatott májat, és pár pillanat alatt hirtelen süssünk rá kérget. Ezután tegyük át és rendezzük el egy tepsiben.
A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a felszeletelt vöröshagymát, majd pár perc alatt pároljuk üvegesre, adjuk hozzá a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ételízesítővel, majorannával, és pároljuk pár percig. Ezután öntsük át a tepsibe, és rendezzük el a máj között, öntsük fel a borral, tegyük bele a babérlevelet, majd fedjük le alufóliával a tepsit.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk 20 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük 15-20 perc alatt készre.
Ameddig a máj a sütőben sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, de illik hozzá a főtt krumpli, rizs, de egy szelet kenyérrel is tunkolhatjuk a finom szaftos májat…
Tálaláskor a köretet tegyük a tányérra, majd kanalazzuk rá a hagymás-gombás csirkemájat. A csirkemáj a sütés közben nem szárad ki, hanem nagyon finom puha, és szaftos marad.
Forrás: Kard Éva