Adott volt egy kalácstészta recept, melyet kissé a saját ízlésemre alakítottam át, és bizony egy finom kalács sült ki így is belőle. Az eredeti receptben csak a kalács teteje volt mákkal megszórva, én gondoltam, a tésztába is teszek, méghozzá előzőleg megpörkölt mákot, mert elrontani biztosan nem fogja.
Bizony nem rontotta el, sőt… A másik változtatás, hogy a tésztához a dagasztás vége felé hozzáadott alaposan lecsepegtetett meggybefőttet csempésztem bele. Persze így a meggyszemek nem maradtak egészben, de ez is volt az elképzelésem, és így a tészta sütés után könnyű és foszlós volt.
Lágy, illatos, egy délutáni kávé mellé is ideális, de hétvégi reggelinek is remek. Puha és finom foszlós, a mákkal és a meggyel önmagában is izgalmas desszert.
Hozzávalók egy 25x10x7 cm-es formához:
Elkészítés: A mákot állandó keverés mellett pár pillanat alatt pörköljük meg egy száraz serpenyőben, majd hűtsük ki teljesen.
A meggybefőttet tegyük bele egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. Jól csepegtessük le, mert különben túl lágy lesz a tészta.
A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza. A cukros tejet langyosítsuk meg, majd morzsoljuk hozzá az élesztőt, és pár perc alatt futtassuk fel. A lisztet keverjük össze a sóval, majd szitáljuk át. Ezután reszeljük hozzá a citromhéjat, és keverjük hozzá az előzőleg megpörkölt mákot.
A kenyérsütőgép üstjébe tegyük bele az olvasztott (visszahűtött) vajat, adjuk hozzá a mézet, a felfuttatott élesztőt, majd keverjük kicsit össze. Ezután kanalazzuk rá a lisztes keveréket, majd adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett meggyet. Indítsuk el a dagasztóprogramot, és dagasszuk meg a tésztát. Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk, vagy a robotgép dagasztókarjával is.
Ezután tegyük át a tésztát enyhén lisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen, egy óra alatt kelesszük a duplájára.
A megkelt tésztát ezután borítsuk ki egy enyhén lisztezett felületre, majd tenyérrel lapogassuk kissé el. Arra figyeljünk, hogy ne legyen hosszabb, mint a forma amiben majd sütjük. Ezután lazán tekerjük fel, és helyezzük bele a sütőpapírral kibélelt formába, majd takarjuk le konyharuhával, és szobahőmérsékleten 30 perc alatt kelesszük újra. Ízlés szerint kikenhetjük és lisztezhetjük is a formát.
Amikor a kalács újra megkelt, kenjük le egész tojással, majd ízlés szerint szórjuk meg mákkal. A szóráshoz használt mákot nem kell előzőleg megpörkölni, mert kellemesen megpirul a kalács tetején.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit melegebb sütőben 35-40 perc alatt süssük készre. A sütési idő felénél takarjuk le fóliával, hogy sütés közben a teteje nehogy túlbarnuljon, megégjen. Én légkeverésnél 160 fokon 35 percig sütöttem.
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a kalácsot, majd úgy kínáljuk. A tésztája könnyű és foszlós, és nagyon finom a meggyel és a ropogós mákszemekkel.