Írd be, mit keresel:

Kenyérlángos házilag – egyszerűbb, mint gondolnád!

Ami az olaszoknak a pizza, az nekünk a kenyérlángos. Alapja egyszerű kenyértészta, amiből hajdan, a kenyérsütés napján lepényt is sütöttek, így duplán kihasználva a jóféle kelt tésztát.

Cookta - 2024.02.15.
Kenyérlángos házilag – egyszerűbb, mint gondolnád!

Valamikor régen, amikor még nem boltban vették őseink a kenyeret, hetente egyszer sütötték, mert nagy munka volt kellően befűteni a kemencét. A bedagasztott és megkelt tésztából ilyenkor lecsippentettek egy jókora darabot, és míg hátul a kenyér sült, addig az első részen lepénynek ellapogatva, mindenféle jóval megrakva sütöttek belőle lángos. Máshol langallót vagy töki pompost – de mind ugyanazt az ételt jelentette.

Forrás: Hámori Zsófia

Ma, amikor már kevesen sütünk kenyeret, ritkábban készül pompos is, illetve ha mégis, akkor vagy egyiket, vagy másikat sütjük. Pedig nem ördöngösség ám a kelt tészta, ha van egy kis időnk kellően megkeleszteni a tésztát, hogy könnyű legyen majd a belseje, a külseje pedig ropogós, akkor nagyon is érdemes nekiállni, mert sokkal kiadósabb és finomabb, mint ha valamelyik fesztiválon vagy vásáron fizetnénk érte kisebb vagyonokat – érthetetlen módon ugyanis aranyáron árulják ezt az egyszerű ételt tapasztalatunk szerint.

A kenyérlángos sokféle lehet, a feltét alapja általában tejföl, kerülhet rá hagyma, fokhagyma, szalonna, kolbász, de akár egy kis füstölt sonka vagy juhtúró is. Reszelt sajt is jár a tetejére, de egy kis füstölt sajttal még tovább bolondíthatjuk. Ha igazán mutatósan szeretnénk elkészíteni, akkor kisebb lángoskákat is süthetünk, így többféle változatot készíthetünk egyszerre.

Forrás: Hámori Zsófia

Kenyérlángos

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2 dl víz
  • 1 teáskanál só
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 4 dkg élesztő

A feltéthez: 

  • 4 dl tejföl
  • 2 fej lila hagyma
  • 20 dkg aprított bacon
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors

Elkészítés: A lisztet kimérjük, elkeverjük benne a sót. A vízbe morzsoljuk az élesztőt, majd hozzáadjuk az olajat. A liszthez öntjük, elkeverjük egy kanállal, majd munkalapra vagy gyúródeszkára borítjuk, és sima tésztát gyúrunk belőle. 2 órát hagyjuk kelni szobahőmérsékleten.

Amikor megkelt, kicsit átgyúrjuk, majd kinyújtjuk tetszőlegesen. Készülhet egyben egy nagy tepsiben, amit majd kockára vágva tálalunk, de készíthetünk kisebb lepényeket, lángosokat is belőle. 220 fokos sütőben 10 percig sütjük egy sütőlapon.

Forrás: Hámori Zsófia

Közben a fokhagymát összezúzzuk, a tejfölhöz adjuk.

Forrás: Hámori Zsófia

A sütőből kivett elősütött lángosra kenjük, megszórjuk a felaprított baconnel, a szálasra vágott lila hagymával, majd reszelt sajttal.

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Forrás: Hámori Zsófia

Visszatolva a sütőbe újabb 15 percig sütjük.

Forrás: Hámori Zsófia

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.