A Follow Marketing teljes körű social media marketinggel foglalkozó ügynökség is kiemelt figyelmet fordít erre a területre. Érdemes példát venni a cégről.
Az employer branding egyfajta kommunikáció arra vonatkozóan a már meglévő alkalmazottak, valamint a potenciális jelöltek felé, hogy jó a cégnél dolgozni. Az a célja, hogy az emberek szívesen menjenek a vállalathoz és olyanokat lehessen bevonzani, valamint megtartani, akik hosszú távon szeretnének itt maradni.
Ez nemcsak a munkavállalók miatt fontos, hanem amiatt is, mert ez a kérdéskör érdekli a meglévő és a potenciális ügyfeleket is. A vállalat akkor lesz hiteles, ha a munkavállalói szerint is olyan tisztességes és megbízható, mint amilyennek mutatja magát. Tehát a munkáltatói márka nemcsak a leendő kollégáknak szól, hanem az ügyfeleknek és a nagyközönségnek is.
Az employer brandinggel kapcsolatban van pár hasznos tanácsunk. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy érdemes egy jó munkahelyet teremteni. Csak olyat szabad kifelé mutatni, ami valóban igaz. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a kollégák tényleg szívesen dolgozzanak a cégnél, ne csak a pénzkereseti lehetőség miatt.
Elsőként az alapokat kell megteremteni, például az elegendő fizetést vagy a megfelelő munkakörnyezetet. Ezt követően pedig célszerű megkérdezni a munkavállalóktól, hogy mitől éreznék jobban magukat. Továbbá fontos éreztetni a kollégákkal, hogy számítanak, és alkalmazni kell pozitív megerősítéseket is. Ez elengedhetetlen, hiszen az emberek számára sokat jelent a megbecsülés. Ezzel elérhető, hogy motiváltabban dolgozzanak.
Továbbá érdemes csapatépítő programokat szervezni, amelyek a sikeres együttműködéshez nagymértékben hozzájárulnak. Ezeken az alkalmakon a kollégák jobban megismerhetik egymást, a közös élmények pedig összekovácsolják őket.
Meg kell mutatni az ügyfeleknek és az érdeklődőknek, hogy milyen a cégnél dolgozni. Ehhez célszerű szerepeltetni a kollégákat képeken, videókat készíteni velük. Például a TikTok tökéletesen alkalmas felület a belső tartalmak megosztására. Ezek a videók általában népszerűek ezen az oldalon. Mindemellett érdemes megkérni a munkavállalókat, hogy osszanak meg posztokat az irodából, azonban fontos hangsúlyozni, hogy ezeket nem szabad kötelezővé tenni, mert akkor hamar oda a lelkesedés.
Megéri extra figyelmet fordítani az employer brandingre, hiszen ezáltal a kollégák elkötelezettebbek lesznek a vállalat felé, és emelkedni fog a szolgáltatás színvonala. Ráadásul egyszerűbbé válik a munkatárskeresés, hiszen mindenki szeretne olyan helyen dolgozni, ahol megbecsülik és tisztelik. Amennyiben ezt látják, sokkal szívesebben fognak jelentkezni a meghirdetett pozícióra.