Én a meggyet leginkább a fáról szeretem, amikor fényes és sötétvörös, és szinte szétpukkan a számban. De ha épp nem jön szembe meggyfa, bármilyen formájában szívesen megeszem. Gyerekkoromban, a nyaralónkban volt meggyfánk, így mikor beérett a rengeteg gyümölcs, hetekig meggyet ettünk. Volt meggyleves, meggyhab, meggyszörp, meggybefőtt… Nagymamám meggylevesének az íze még mindig itt van a számban. A titka az volt, hogy nem tejszínnel, hanem tejföllel csinálta, és mivel nem volt áram a faházban, így aztán hűtőszekrény se, melegen ettük. Nagyi főzéstechnikájára leginkább a beledobálós, nem szöszölős stílus volt a jellemző, így gyakran előfordult, hogy a rózsaszín lében úszkáló, rózsásra repedt meggyek között apró hófehér tejföldarabkák úszkáltak. Nem gondolom, hogy egy mai mesterszakács felvállalná ezt a fajta kreálmányt, de én nem tudtam betelni vele.