A helyi az igazi, avagy a @termelői @piac bája
Egyre népszerűbbek a termelői piacok, ahol narancsot és banánt ugyan nem tudunk venni, de biztosak lehetünk abban, hogy minden hazai, sőt helyi, nem utazta be a fél világot, friss és szeretettel nevelgetett. Szubjektív piaci beszámoló következik.Idősebb néni mosolyogva kínálja nekem termékeit. Miközben válogatok az almák között, elmeséli, hogy milyen bő volt a tavalyi termés, a két almafája csak úgy rogyadozott a sok gyümölcstől. A borsót már elvetette, és az eprek is kezdenek feléledni téli álmukból, de még sokára lesz, mire hozhat epret a piacra.Ennek a piacnak pont ez a lényege: a termelők a saját zöldségeiket, gyümölcseiket adják el, nem pedig viszonteladókon keresztül. A termelői piacok úgy szaporodnak, mint a gomba, Budapesten is egyre több helyen találkozhatunk velük. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a vásárlók egyre környezettudatosabbá válnak, másrészt a törvényi szabályozások is megkönnyítették a termelői piacok helyzetét. De miért is éri meg itt vásárolni? Miért jobbak a termelői piacok? Ennek próbáltam utánajárni.