Írd be, mit keresel:

A banánkenyér egy nagyon puha, illatos, jól szeletelhető sütemény, aminek a tésztájába pépesített banán kerül, ami nemcsak azért jó, mert megmentjük a kidobástól a túlságosan érett banánokat, hanem azért is, mert kevesebb cukor és zsiradék kell a sütibe a banánnak hála, ráadásul hosszan friss is marad a gyümölcs nedvességtartalmának köszönhetően.

Süthetjük natúr vagy csokis változatban, tehetünk bele apróra vágott diót, mandulát vagy mogyorót, de akár aprított aszalt gyümölcsöket is, készíthetünk a tetejére csokimázat – minden módon nagyon finom. Most kakaósan és csokidarabokkal készült, hosszúkás tégla- vagy pástétomformában, de ízlés szerint kerek tortának vagy muffinoknak adagolva is megsüthetjük.

Uzsonnára, vendégvárónak, piknikre is ideális, a maradék pedig másnap reggelire is tökéletes!

Csokoládés banánkenyér

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt 
  • 5 dkg kakaópor
  • 1 csomag sütőpor
  • csipet só 
  • 2 tojás 
  • 20 dkg cukor 
  • 5 dkg olvasztott vaj 
  • 3 érett banán
  • 10 dkg étcsokoládé

Elkészítés: A lisztet, a kakaóport, a sütőport és a csipet sót egy keverőtálba kimérjük, alaposan összekeverjük. A tojásokat a cukorral és a vajjal habosra keverjük. A banánokat meghámozzuk, és villával vagy botmixerrel pépesítjük. A tojásos keveréket és a banánpépet a lisztes keverékhez öntjük, homogén tésztává keverjük, beleforgatjuk az apróra vágott étcsokit, és kikent, lisztezett vagy sütőpapírral bélelt formába öntjük, elsimítjuk.

170 fokos sütőbe toljuk, és kb. 1 óra alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük.

A sütőből kivéve kicsit pihenni hagyjuk, majd a formából kiborítva hagyjuk teljesen kihűlni.

A pirított, ropogós müzlit, vagyis a granolát azért is szeretem, mert nagyon egyszerűen összeállítható pár perc munkával, és utána napokig rá lehet járni, ha valami egészséges nassolnivalóra vágyunk, emellett nagyon jól variálható az ízesítése. Korábban még barna cukorral és mézzel készítettem, aztán áttértem a datolyára, aminek természetes cukortartalma elég az édesítéshez. Próbáltam már almával is készíteni, úgy is nagyon finom, de ez a csokis-banános viszi a pálmát.

A banán és a csoki amúgy is jó páros, és ebben a granolában nagyon intenzíven érződik az ízük, én még desszertnek is el tudom képzelni pohárkrémbe rétegezve, de csak simán (mag)tejjel vagy joghurttal is mennyei.

Forrás:
Színek és virágok

Banános-csokoládés granola (cukormentes, vegán)

Hozzávalók:

  • 20 dkg rozs- és zabpehely vegyesen
  • 5 dkg pekándió
  • 3 dkg dió
  • 5 dkg mandula
  • 3 dkg napraforgómag
  • 3 dkg kókuszreszelék
  • 10 dkg puha datolya
  • 1 kisebb banán
  • 2 dl házi mandulatej
  • 6 dkg kakaópor
  • 2 kávéskanál őrölt fahéj

Elkészítés: A datolyát, a feldarabolt banánt, a mandulatejet, a kakaóport és a fahéjat összeturmixoljuk. Elvegyítjük a rozs- és zabpelyhet, a durvára vágott pekándiót, diót, mandulát, napraforgómagot és a kókuszreszeléket. Ráöntjük a banános-datolyás pépet, jól összekeverjük, majd sütőpapírral bélelt tepsire öntjük, gondosan elterítjük.

160 fokos sütőben 30-40 percig sütjük – közben többször átkeverjük, nehogy megégjen, és mindenhol jó ropogósra száradjon. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd üvegbe vagy dobozba tesszük – vagy azonnal elfogyasztjuk.

Forrás:
Színek és virágok

A karamell egy kis sóval és vaníliával megbolondítva maga a csoda, gyümölcssalátára, fagyira, palacsintába is tökéletes, de pohárkrémbe rétegezve vagy süteménybe rejtve is csábító finomság. Most egy kekszes alapú, egyszerű, de nagyszerű pitetorta készült vele, banánszeletekkel és vaníliás tejszínhabbal, amihez a karamellt konzerv sűrített tejből otthon is nagyon egyszerűen "megfőzhetjük".

A karamellkészítés lényege, hogy a sűrített tejet bontatlanul annyi vízzel feltesszük főni, hogy ellepje, majd forrástól számítva takarékon 3 órát gyöngyöztetve főzzük fedő alatt. A cukor közben karamellizálódik, szerencsére ezzel a metódussal nem ég le, nem kap oda, hanem egy nagyon kellemesen krémes, aranybarna karamellkrém a végeredmény, ami az alábbi videón is jól követhető, és otthon is érdemes kipróbálni.

Objektum doboz

Karamellás-banános pite

Hozzávalók:
A kekszes alaphoz
:

  • 25 dkg omlós keksz
  • 10 dkg olvasztott vaj

A tejkaramellhez:

  • 40 dkg sűrített tej (konzerv)
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • csipet só

Valamint:

  • 2-3 banán
  • 1/2 citrom leve
  • 3 dl habtejszín
  • 2 evőkanál porcukor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • kevés kakaópor vagy őrölt fahéj

Elkészítés: A tejkaramellhez a sűrített tejet dobozostul, kibontás nélkül egy lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, felforraljuk, majd takarékon 3 órát gyöngyöztetve főzzük, ha szükséges, menet közben pótoljuk a vizet. Ezután kivesszük, hagyjuk langyosra hűlni, majd kibontjuk, egy tálba kanalazzuk, hozzáadunk 1 teáskanál vanília-kivonatot és egy csipet sót, összekeverjük.

Közben a kekszes alaphoz az omlós kekszet egy késes robotgépben morzsásra aprítjuk, hozzáadjuk az olvasztott vajat, összekeverjük, és egy kapcsos tortaformába öntjük, egy pohár talpával lenyomkodjuk úgy, hogy pereme is legyen, majd legalább 30 percre a hűtőbe rakjuk, majd a karamellkrémet belesimítjuk, és így is fél órát dermesztjük a hűtőben.

A banánokat meghámozzuk, felkarikázzuk, meglocsoljuk 1/2 citrom kifacsart elvével, összeforgatjuk. A jól behűtött habtejszínt a porcukorral és teáskanálnyi vanília-kivonattal kemény habbá verjük.

Tálalás előtt a banánkarikákkal kirakjuk a karamellkrémet, a tejszínhabot pedig habzsákból a tetejére nyomjuk, ízlés szerint kevés kakaóporral vagy őrölt fahéjjal meghintjük, és szeletelve tálaljuk.

Azt mindenki tudja, hogy sem éhesen, sem teli gyomorral nem jó lefeküdni, mindkettő nyugtalan alvást okoz: az éhségtől könnyen megébredünk, a teli pocak pedig az emésztésre fókuszálja a szervezet figyelmét, és ez megakadályozza a pihentető alvást. A zsírosabb, fűszeresebb ételek is nagy kihívást jelentenek a gyomornak, így ezeket mindenképpen érdemes kerülni vacsorakor, ahogy a koffeintartalmú italokat és az élénkítőt szintén tartalmazó csokoládét is.

És hogy mi az, ami mindenképpen segít a könnyű elalvásban és a pihentető, mély álomban? A melatonin- és triptofántartalmú ételek, mégpedig azért, mert a melatonin az alvás ciklusát irányító hormon, míg a triptofán egy olyan esszenciális aminosav, amelyet a szervezet nem tud előállítani, ezért táplálékkal kell bevinnünk. A triptofánból a szervezet szerotonint, a szerotoninból pedig melatonint hoz létre, így segíti álmunkat. Mutatjuk is, melyek ezek!

Tej + méz: Régi praktika a langyos mézes tej, és most már tudományosan is bizonyított, hogy jótékonyan hat az alvásra. A tej nemcsak triptofánt, de kalciumot is tartalmaz, ami ráadásul segíti a triptofán hasznosítását, így több melatonint termel a szervezet, a méz pedig ismerten nyugtató hatású.

Zabpehely: A zabkása nem csak reggelire ideális, lám, estére is, mégpedig magas melatonintartalma és könnyű emészthetősége miatt. Ha fokozzuk egy kis mézzel és tejjel, ez lehet a dobogós vacsora álmatlanság ellen.

Dió-mandula-mogyoró: Kis esti mókuskodással is segíthetünk az elalvásban, ha egy maréknyi diót, földimogyorót vagy mandulát elrágcsálunk. Mindhárom remek triptofánforrás, ráadásul magnéziumban és káliumban is gazdagok, amelyek szintés segítik a mély alvást.

Banán: Igazi szupergyümölcs, könnyen emészthető, nem irritálja a gyomrot, ráadásul tele van káliummal és magnéziummal, amelyek hozzájárulnak a nyugodt alváshoz, mély álomhoz.

Sajt: Csipegethetünk könnyebb sajtot is egy kis keksszel vagy krékerrel, nem túl zsírosat és nem túl sokat. Ahogy a tejnek, úgy a sajtnak is magas a triptofán- és kalciumtartalma, így közös erővel segítik a melatonintermelést és az alvást.

Kamilla: Természetes nyugtató lehet egy bögre kamillatea lefekvés előtt elkortyolva, ideg- és izomnyugtató hatású, szelíd stresszoldó.

Mákolaj: Nagyon egészséges, csodás hatású a hidegen sajtolt mákolaj, amiből elég egy kávéskanálnyi lefekvés előtt. Nyugtató és altató hatású, rengeteg magnézium és kalcium van benne, ráadásul a csontritkulás is remekül megelőzhető rendszeres fogyasztásával, ami nőknél nagyon fontos lenne!

Jó érett banán adja az édességét ennek a zabpelyhes sütinek, se liszt, se cukor nincs benne, egy késes robotgéppel vagy turmix-szal percek alatt összedobható. Mivel elég nedves a tészta, ezért alacsonyabb hőfokon és viszonylag hosszabb ideig érdemes sütni, hogy jól átsüljön, de belül azért puha és szaftos legyen – így hosszan friss is marad. Nemcsak desszertnek vagy uzsonnára tökéletes, de akár reggelire is, hiszen csupa egészséges alapanyaggal készül, és az egészet csak egyszerűen össze kell kutyulni.

A banán mellett alma is kell a sütibe, aminek a fele pépesítve, fele felkockázva kerül bele, de ez akár érett körtével is helyettesíthető. Tojás és chiamag fogja össze a masszát, amit itt fahéj ízesít, de ez ízlés szerint vaníliával, egy kis őrölt gyömbérrel vagy akár mézeskalács-fűszerkeverékkel is kiegészíthető, ki hogy szereti. Próbáljátok ki, finom és nagyon jó állagú süti!

Zabpelyhes-banános süti almával

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál chiamag
  • 1 bögre (2,5 dl) zabpehely
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 3 közepes alma
  • 2 érett banán
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál kókuszzsír

Elkészítés: Az almákat meghámozzuk, kimagozzuk, apróra kockázzuk. A felét késes aprítóba vagy turmixba tesszük, hozzáadjuk az összetördelt banánokat, a tojásokat, a sütőport, a fahéjat és a felolvasztott kókuszzsírt, és homogén masszává pépesítjük. Egy keverőtálban összeforgatjuk a chiamaggal, a zabpehellyel, majd a maradék felkockázott almával, és egy sütőtálba vagy tortaformába öntjük.

160 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 40 perc alatt megsütjük, majd kivéve hagyjuk kihűlni, és ízlés szerint szeletelve kínáljuk.

De nem valami szimpla, rögtön Elvis kedvence sejlett fel előttem. Neki állítólag volt egy imádott édes pirítósa, amire banánt és földimogyoróvajat halmozott. Egyszer kipróbáltam, aaahhh, eszméletlen, mármint annyira finom… De nem csak az íze, a kalória és szénhidráttartalma is a brutális kategória. 🙂

Ez a poharas édesség ezt idézi, a meghatározásban szereplő mennyország pontosan jellemzi az érzést, amit kanalazás közben éreztem…

Forrás:
Hajós Ágnes

Nutellás-banános desszert pohárban

Hozzávalók 4 főre:

  • 3 banán
  • 20 db omlós mézes keksz
  • 8 evőkanál Nutella
  • 8 evőkanál mascarpone
  • 8 evőkanál görög joghurt
  • 8 evőkanál méz + a tetejére

Elkészítés: A banánokat meghámozzuk, kb. félcentis karikákra vágjuk. A kekszeket egy zacskóba tesszük, húsklopfolóval vagy sodrófával durvára törjük. A mascarponét simára keverjük a joghurttal és a mézzel.

4 mutatós poharat tisztára törlünk, először a krém felét osztjuk el az aljukon. Erre tesszük a banánkarikák felét, majd rászórjuk a keksz felét, megcsorgatjuk a mikróban enyhén felmelegített Nutellával. Erre jön még egyszer a krém, a banán, a keksz és a Nutella, majd egy kis mézzel fejezzük be.

Azonnal fogyasztható – és isteni!

A banánkenyér remek módja a kicsit túlérett, már nem annyira csábító banánok felhasználásának – a pöttyösödő, barnuló banánok jó édesek, és egy kis puha datolyával kiegészítve elég édességet adnak, így teljesen elhagyható a cukor vagy más édesítő a tésztából. A legjobb hozzá a Medjool fajta, ami nagy és puha, ez egyre több helyen beszerezhető szupermarketekben is egész jó áron, de az egyszerűbb, szárazabb, aszalt datolyát is használhatjuk, csak akkor érdemes fél órára meleg vízbe áztatni felhasználás előtt.

Ebben a vegán változatban a zsiradékot mogyoróvaj, a tojást pedig natúr almapüré adja, ez utóbbi a német üzletláncokban kapható, de házilag is elkészíthető kevés vízben megfőzött, majd pürésített almával. A tészta könnyű és puha állagú, önmagában is finom és illatos, de ha igazán jót akarunk, érdemes egy kicsit gazdagítani –  egy kis étcsokival és mogyoróval például mennyei, de dió, aszalt gyümölcs, mazsola is megteszi.

Mogyorós-csokis banánkenyér – vegán változat

Hozzávalók:

  • 3 közepes érett banán
  • 25 dkg liszt – fele sima, fele teljes kiőrlésű
  • 1,5 dl növényi tej
  • 4 nagy és puha datolya – Medjool fajta, vagy 7-8 kisebb
  • 3 evőkanál almapüré
  • 2 evőkanál mogyoróvaj
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • kevés reszelt szerecsendió
  • 5 dkg mogyoró
  • 5 dkg étcsokoládé

Elkészítés: A száraz alapanyagokat – a liszteket, a sütőport, a szódabikarbónát és a reszelt szerecsendiót egy tálban összekeverjük. A datolyát kimagozzuk, késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a tejet, a vaníliát és a mogyoróvajat, és simára mixeljük, majd beletördeljük a banánokat, hozzáadjuk az almapürét, és ezzel is összeturmixoljuk, míg teljesen sima lesz. A lisztes keverékhez öntjük, és egy spatulával összekeverjük.

A mogyorót és az étcsokoládét durvára aprítjuk, a felét beleforgatjuk a tésztába, majd az egészet olajjal kikent kenyér- vagy téglaformába öntjük, elsimítjuk, és a tetejét megszórjuk a maradék csokival és mogyoróval.

170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 55-60 perc alatt megsütjük, félidőben alufóliát teríthetünk rá lazán, hogy ne piruljon túl a teteje. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy teljesen átsült-e.

A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd szeletelve tálaljuk.

Tojás, vaj, liszt nélkül készül, vegán, laktóz- és gluténmentes, egy késes robotgépben percek alatt összeállítható, és 10-12 perc alatt megsül – ezt tudja ez a nagyon csokis keksz, ami nemcsak ízében és állagában körözi le a bolti kekszeket, de garantáltan nincs benne semmilyen adalékanyag. Jó, a sütőport – szigorúan véve – mondhatjuk adalékanyagnak, de valószínűleg ezzel senkinek semmi baja nincs.

A keksz alapja banán, minél érettebb, annál jobb, így akár a már kicsit barnuló, csoffadtabb gyümölcsöket is megmenthetjük ebben az isteni kekszben felhasználva, emellett zabpehely, vízben kissé megduzzasztott chiamag, kakaópor és egy kis mogyoróvaj szükséges, a többi ízlés szerint variálható. Alapreceptként is tökéletes, tehetünk bele bármilyen magot, aszalt gyümölcsöt, vagy akár aprított csokit… A változatoknak csak a fantáziánk szab határt. 😉

Csokis-banános zabkeksz

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb érett banán
  • 2,5 dl gm zabpehely
  • 3 evőkanál mogyoróvaj
  • 2 evőkanál chiamag
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál kókuszcukor – vagy más édesítő
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 csapott teáskanál sütőpor

Elkészítés: A chiamagot egy kis tálkába tesszük, felöntjük fél deci vízzel, és 10 percre félretesszük, hogy megdagadjon és kocsonyássá váljon.

A zabpelyhet egy késes robotgépbe tesszük, és finomra őröljük, hozzáadjuk az összetördelt banánt, és ezzel simára turmixoljuk, majd mehet bele a chiamag és az összes többi hozzávaló, az fontos, hogy a mogyoróvaj szobahőmérsékletű legyen, mert akkor könnyebb dolgozni vele. Az egészet jól összedolgozzuk a robotgéppel, majd két evőkanál vagy egy fagyiskanál segítségével kupacokat halmozunk a masszából egy sütőpapírral fedett tepsire, egymástól távolabb, mert kissé elterülnek, a tetejüket vizes kézzel vagy pohár talpával kissé ellapogatjuk.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés alatt 10-12 perc alatt megsütjük, majd hagyjuk kihűlni és kicsit megszilárdulni, mielőtt kínálnánk vagy fogyasztanánk.

Nagyon finom és illatos, gyors téli desszert a banános-körtés morzsapite, ami egyszemélyes szufléformákban gyorsan elkészül. A gyümölcsök krémesre, a morzsa ropogósra sül, villámgyorsan összedobható, és fantasztikus illatok lengik be a konyhát, isteni desszertet igérve.

A crumble lényege, hogy a gyümölcsök alulra kerülnek a sütőtálban, erre jön a klasszikusan vajjal, liszttel és cukorral összemancsolt morzsa, ami most zabpehellyel, mézzel és kókuszzsírral készült, némi fűszerrel kiegészülve. A zsiradék és a fűszer egy része sülés közben lecsordogál a gyümölcsre, ami krémesre párolódik ebben a finom szaftban, míg a tetején a morzsa ropogósra pirul. Mennyei finomság, tessenek kipróbálni!

Banános-körtés crumble csokis morzsával

Hozzávalók:

  • 2 banán
  • 2 körte
  • 1/2 citrom
  • 6 evőkanál zabpehely
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál méz
  • 5 dkg csokoládé vagy csokicsipsz
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 2-3 evőkanál darált dió, mandula vagy mogyoró
  • 2-3 evőkanál kókuszzsír

Elkészítés: Kevés kókuszzsírral kikenünk 4-6 szufléformát, majd a maradék kókuszzsírt felolvasztjuk. Hozzáadjuk a zabpelyhet, a kakaóport, a fahéjat, a mézet, a darált csonthéjat és a csokicsipszet vagy a finomra vágott csokoládét, és kanállal összekeverjük.

A körtét és a banánt meghámozzuk, a körtét kicsumázzuk és apróra kockázzuk, a banánt felkarikázzuk, majd mindkettőt tálba tesszük, hozzáreszelljük fél citrom héját, hozzáfacsarjuk a levét, és lazán összeforgatjuk, majd belekanalazzuk a tálkákba. Elosztjuk a tetejükön a csokis zabpelyhet, kanállal lenyomkodjuk.

180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 20 perc alatt megsütjük, míg a teteje ropogósra, a gyümölcsök krémesre sülnek. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd ízlés szerint vaníliafagyival – vagy diétásabb megoldásként fahéjas joghurttal – tálaljuk.

A banánkenyér csodás dolog, a pépesített érett banán új életre kel egy finom süteményben, textúrát, illatot és puhaságot kölcsönöz a tésztának, és egy kis cukrot is spórolhatunk a gyümölcs édességének köszönhetően. A zsiradék egy részét pedig most a mogyoróvaj vette át, ami plusz ízeket is ad a sütinek, elképesztő finom ízkavalkádot alkotva.

A banánkenyeret általában dióval és csokidarabokkal dúsítják, de a mostani karácsonyi változatba mák és reszelt narancshéj került, nagyon kellemes, illatos és könnyű lett, és hogy még ünnepibb legyen, a tetejére egy kis olvasztott csoki és – csakis a roppanósság kedvéért – földimogyoró került.

Mogyoróvajas-banános kuglóf

Hozzávalók:

  • 3 jó érett banán
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg mogyoróvaj
  • 15 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 2 csapott teáskanál sütőpor
  • 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 2 evőkanál darálatlan mák
  • 1 narancs reszelt héja

Valamint:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg sózatlan földimogyoró

Elkészítés: A banánokat meghámozzuk, és egy késes robotgépbe daraboljuk, pépesre turmixoljuk. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, a tojásokat, a cukrot, a mézet, a mogyoróvajat és a vanília-kivonatot, és tovább mixeljük, amíg homogén masszát kapunk.

A lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát egy keverőtálba tesszükhozzáadjuk a mákot és a reszelt narancshéjat, majd a banános masszát is, és egy spatulával alaposan összekeverjük. Egy szilikon kuglófformába öntjük – vagy kikent és lisztezett sima kuglófformába -, és 175 fokos sütőbe toljuk, 40-45 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy teljesen átsült-e.

A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd rácsra borítva hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt olvasztott csokoládéval meglocsoljuk a tetejét, és mogyoróval meghintjük.

A gyümölcskenyér vagy püspökkenyér elmaradhatatlan része az ünnepeknek, ami hagyományosan fehéren készül, benne aszalt gyümölcsökkel. Ez a változat kicsit más, nagyon csokis, tele ropogós dióval, gyümölcsként pépesre tört banán van benne, amitől nagyon puha, szaftos és illatos a tésztája, és sokáig friss is maradna, ha lenne rá módja…

A legjobb hozzá a már kicsit túl érett banán, amit amúgy már nem szívesen ennénk meg, mert kicsit szottyos és barnul, de ilyenkor jó édes és könnyen pépesre törhető, ami direkt jól jön ehhez a szuper gyümölcskenyérhez. Fűszerként gyömbér és mézeskalács-fűszerkeverék került bele, ha ilyen nincs kéznél, akkor őrölt fahéj, szegfűszeg, szerecsendió keverékével pótolhatjuk.

Ünnepi csokis-diós banánkenyér

Hozzávalók:

  • 2 érett banán
  • 2 tojás
  • 8 dkg olvasztott vaj
  • fél bögre cukor (1 bögre = 2,5 dl)
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • fél bögre tej
  • 1,5 bögre liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • fél bögre kakaópor
  • 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
  • diónyi reszelt gyömbér
  • 1 bögre dió
  • 5 dkg csoki

Elkészítés: A banánokat egy keverőtálba tördeljük, egy villával pépesre zúzzuk. Hozzáadjuk a tojásokat, az olvasztott vajat, a kétféle cukrot, a reszelt gyömbért és a tejet és simára keverjük. Ezután mehet bele a liszt, a sütőpor, a kakaópor és a mézes fűszerkeverék, ezzel is simára keverjük, majd a diót és a csokit felaprítjuk, a dió felét és a csokit is a tésztamasszába forgatjuk.

Sütőpapírral bélelt – vagy kikent, kisztezett – kenyér- vagy téglaformába öntjük, meghintjük a maradék dióval, és 180 fokos sütőbe tolva 1 óra alatt tűpróbáig sütjük. Ha időközben nagyon pirulna a dió, akkor alufóliát teríthetünk rá lazán.

A sütőből kivéve 15 percet pihentetjük, majd a formából kiborítva, rácsra téve hagyjuk kihűlni szeletelés és tálalás előtt.

Krémesre sült gyümölcs és ropogós édes morzsa ez az egyszerű, angol eredetű sütemény, ami pár perc alatt összeállítható, és gyakorlatilag bármilyen szezonális vagy akár fagyasztott gyümölccsel készülhet. A leggyakrabban alma az alapja klasszikusan, de körtével és banánnal is nagyon jól működik, és mivel ezek édesebb gyümölcsök, cukor alig kell hozzá.

A körtét érdemes egy kis vajon előzőleg kis vízzel megpárolni, hogy jó krémesre, szaftosra süljön majd a banánnal a ropogós morzsa alatt, és alig pár perc plusz munkával jár, viszont így lesz garantáltan tökéletes állagú. Melegen, langyosan, hidegen is nagyon finom, egy kis görög joghurttal vagy vaníliafagyival tálalva tovább fokozható az élvezet, és ha maradna belőle, reggelinek sem utolsó…

Banános körtés crumble

Hozzávalók:

  • 4 körte
  • 2 evőknál cukor
  • fél citrom leve
  • 2,5 dkg vaj
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 banán

A morzsához:

  • 15 dkg liszt
  • 7,5 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj

Elkészítés: A körtét meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk. Egy lábasban megolvasztunk 2,5 dkg vajat, rádobjuk a körtét, megszórjuk a cukorral, kevés vizet öntünk hozzá, és fedő alatt 5-6 percet pároljuk, majd átöntjük egy sütőtálba. Megszórjuk egyenletesen őrölt gyömbérrel, rálkarikázzuk vékonyan a banánt.

A morzsához a vajat felkockázzuk, hozzáadjuk a lisztet, a cukrot, a fahéjat és a vaníliát, és ujjbeggyel az egészet morzsásra dolgozzuk. Egyenletesen elterítjük a gyümölcsök tetején, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 20 perc alatt, pirulásig sütjük.

Melegen, langyosan, de hidegen is tálalhatjuk, kínálhatunk mellé egy kis görög joghurtot vagy vaníliafagyit.