Írd be, mit keresel:

A lyoni Bocuse d’Or döntőn Pohner Ádám és csapata képviseli majd Magyarországot. A torinói előválogatót követően a versenyre kijutott csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke lesz, commis-ként pedig az előválogatóhoz hasonlóan Csillag Richárd (Kistücsök) nyújt majd támogatást, coach-ként Segal Viktor működik közre. Ádám már több mint fél éve készül a megmérettetésre, amelyben a Bocuse d’Or hivatalos együttműködő szakmai partnereként a METRO látja el alapanyagokkal.

Objektum doboz

Az idei versenytéma a ’70-es évek francia konyhájának zászlóshajójaként ismert chartreuse, amely zöldségalapokra épülő fogás, amit hússal, vadakkal vagy tengergyümölcseivel lehet kiegészíteni. Csúcsgasztronómiai szintre azonban a zöldségek dekorációjával, azok rétegezésével és összhangjával emelhető ez az étel.

A döntő előtt a versenyzők a zöldségeket a METRO erre felállított piacáról szerzik majd be, és a fogás felét az innen választott hozzávalóknak kell kitennie. A téma egyébként Joël Robuchon séfnek állít emléket, aki ezidáig a legtöbb, szám szerint 31 Michelin-csillagot szerzett és tartott meg élete során, valamint ő modernizálta ezt a fogást, megtartva annak klasszikus eredetét.

Drukkolunk Ádámnak!

Forrás:
Bocusedorhungary.hu

Forrás: Metro.hu

Idén 30. alkalommal kerül megrendezésre a Bocuse d'Or, a 2 évente megrendezett szakácsverseny, vagyis 60 éve indult el a zseniális francia szakács, Paul Bocuse mára világhírűvé vált gasztronómiai eseménye.

  • Kétévente van a verseny, a köztes években előverseny, vagyis kontinensenkénti főzőverseny, a világversenyt megelőző selejtező van.
  • 2017-ben január 24-én és 25-én mérik össze tudásukat a világ legjobb szakácsai. A verseny mindig Lyonban van, Paul Bocuse szülővárosában, ahol több étterme is működik, míg a köztes években rendezett előversenyeket mindig más városokban tartják, ezekre kontinensenként pályázni lehet. A tavalyi európai elődöntő helyszíne Budapest volt.
  • Idén először magyar versenyzője is van a Bocuse d'Or világversenynek: Széll Tamás képvisel minket, aki a tavalyi budapesti elődöntő európai nyerteseként indul a megmérettetésen – drukkoljunk neki!
  • Minden Bocuse d'Or versenynek van kiválasztott alapanyaga vagy tematikája. Idén a bresse-i csirke a kötelező elem és egy vegán fogás a kiválasztott tematika, erre pedig még sosem volt példa, mármint ez utóbbira. Hozzá kell tennünk, hogy a fine dining, vagyis az haute cuisine nem a vegánságáról híres! A mesterszakácsok a különféle húsokra, vadakra, bőséges vajra esküsznek, úgyhogy a csak növényi alapanyagokkal működő konyha nagy kihívás nekik!
  • Miért vegán, miért bresse-i csirke? Kezdjük a csirkével. A bresse-i csirke a jubileum okán lett kiválasztott, ugyanis a legelső alkalommal is ez volt a választott kötelező alapanyag. Egy nagyon szabályozott, főként szabadon és természetes táplálékokkal nevelt csirke a bresse-i, ezek a szabályozások biztosítják, hogy kiváló és nagyon ízletes húsú szárnyassal találkozzon mindenki, aki bresse-i csirkét vásárol. A vegán fogás pedig egyértelműen a fenntartható világról és környezetről szól, aminek egy kis – de fontos – teret ad a világ egyik legnépszerűbb rendezvénye, a Bocuse d'Or.

A dobogós helyeken túl egyéb díjakat is kiosztottak, köztük a legjobb Commis, a legjobb halétel és a legjobb húsétel díját.

  • A legjobb Commis a svédek segítője lett.
  • A legjobb halétel díját Izland kapta.
  • A legjobb hústál díját Franciaországnak ítélték oda.

Jerome Bocuse, a zsűri egyik elnöke, ma délután dicsérte a magyar csapatot: azt mondta, csodálja a csapat hozzáállását és versenyszellemét!

Szívből gratulálunk a magyar csapatnak, a többi nyertesnek és a verseny összes résztvevőjének!

Egyik éttermének konyhája

Egyik éttermének konyhája
Forrás:
www.bocuse.fr

4. Érdekesség, hogy nem Monsieur Bocuse-ként, hanem Monsieur Paul-ként emlegetik Lyon környékén – mindenki családi barátként tekint rá, persze a megfelelő tisztelettel.

5. A II. Világháborúban is részt vett, ráadásul majdnem halálos sebet is kapott a szívétől pár centire, de szerencsére nem volt halálos a sérülés. Az amerikai felszabadítók mentették meg, kapott vérátömlesztést, ez mentette meg az életét: a „Séf emlékiratai” című könyvében Paul Bocuse említi a vállára tetovált gall kakast is, amit az amerikaiaknak köszönhet.

6. Két gyermeke született két kapcsolatból: lánya, Francoise 1947-ben született feleségétől, fia, Jerome pedig 1969-ben, őt csak a fiú 18 éves korában ismerte el hivatalosan saját gyerekeként. Mindkét gyereke a gasztronómia berkeiben maradt: Francoise a híres lyoni cukrász, Jean-Jacques Bernachon társa lett, míg Jerome szakácsként a Bocuse-birodalom amerikai éttermeit vezeti.

7. Paul Bocuse unokája Paul Bocuse, a szakácsóriás Jerome fiának a fia.

Három generáció: Jerome, Paul és Paul Bocuse

Három generáció: Jerome, Paul és Paul Bocuse
Forrás:
www.lyon-saveurs.fr/

8. 1958-ban kapja első Michelin csillagát, étterme 1962-ben már két csillaggal, 1965-től pedig folyamatosan 3 csillaggal büszkélkedhet.

9. A 80-as évek elején hódítja meg a világot: szerződést köt a Disney céggel, és felkérésükre a floridai EPCOT élményparkban elindítja első külföldi éttermét. Ugyanekkor Japánban is megnyílik első vendéglátóhelye.

10. A Bocuse-birodalom ma: 5 étterem és 1 bistro Lyonban, 1 étterem és 1 fogadó Collonges au Mont d’Or-ban, Lyontól néhány kilométerre, 1 étterem Floridában a Diney World Epcot parkjában, 2 bistro Japánban – Tokyóban és Nagoyában.

L'Auberge du Pont de Collonges

L’Auberge du Pont de Collonges
Forrás:
www.bocuse.fr

Május 10-11-én Budapest lesz a házigazdája a világ legrangosabb szakácsversenyének, a Bocuse d’Or Europe-nak. A versenyt a Hungexpo Sirha kiállításán rendezik, amely az élelmiszeripar-, pék- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar prémium kategóriás nemzetközi szakkiállítása. Ez idő alatt Magyarország és a magyar gasztronómia áll a világ figyelmének középpontjában, ahol 20 európai nemzet legjobbjai között dől el, hogy melyik 11 ország séfje jut el Lyonba a 2017-es világdöntőre.

Az európai döntő fő alapanyagai – a verseny történetében egyedülálló módon – mind magyarok lesznek, s az ételeket is magyar borokkal kísérik majd. Széll Tamás és segítője, Szabó Kevin a verseny második napján, május 11-én lép majd színre és méri össze tudását egy nagyon erős európai mezőnnyel.

Magyarországnak óriási lehetőség ez a nemzetközi esemény arra, hogy megmutassa konyhaművészetét és megismertesse a világgal azokat a sajátos alapanyagokat, amelyek eredetivé, jellegzetessé teszik a magyar gasztronómiát.

Paul Bocuse-t a gasztronómia pápájaként tisztelik

Paul Bocuse-t a gasztronómia pápájaként tisztelik
Forrás:
www.bocuse.fr
Bocuse d'Or magyar döntő

Bocuse d’Or magyar döntő
Forrás:
Bocuse D’or -hungary

A legekhez a nézők is csatlakozhatnak, ehhez mindössze csak annyit kell tenni, hogy május 11-ig a pályázók elküldik egy étel receptjét – a két adott hozzávalóból – hal vagy vadhús –, illetve egy videoüzenetet az étel történetéről. A versenymunkákat a fozzonvelunk@mtva.hu e-mail címen várják.

A legjobb, legötletesebb, illetve leglátványosabb ételeket és recepteket pedig bemutatják műsoraikban.

A Bocuse d’Or európai döntőjét a budapesti Hold utcai Belvárosi Piacon kialakított szurkolói központ óriáskivetítőjén követhetítek nyomon. A műsorokat pedig az alábbi linken!

(Forrás: MTI, fotó: Bocuse D’or Hungary)