Írd be, mit keresel:

A téli édeskésebb ízű zöldségek egyik legegyszerűbb és legfinomabb felhasználási formája, ha sütőben megsütjük, mert az ízük koncentrálódik, kicsit karamellizálódnak, és nagyon jól passzolnak köretként húshoz, halhoz, sült sajthoz, de akár salátává is alakíthatóak. Már egy kis só, bors és pár csepp olívaolaj is elég ezekhez a tepsis finomságokhoz, de azért fűszerezéssel egész új szintre emelhetjük ezeket az egészséges zöldségeket.

Most cékla és sütőtök készült, kevés mézzel és magokkal, valamint kínai ötfűszer-keverékkel, ami egy csoda, és nagyon érdemes kipróbálni! Fantasztikusan izgalmas illata és aromája van, nagyon telt, kicsit téli és ünnepi hangulatú, készen kapható, és csillagánizs, fahéj, édeskömény, feketebors és szegfűszeg őrleményéből áll, kicsit édeskés hatású, így nagyon jól passzol süteményekhez, édeskés zöldségből készülő fogásokhoz, krémlevesekhez is, és teljesen új ízeket fedezhetünk fel vele – akár elsőként ezzel a sült zöldséggel.

Ötfűszeres sült zöldségek mézzel és magokkal

Hozzávalók:

  • 2 közepes cékla (kb. 30 dkg)
  • 40 dkg sütőtök
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál kínai ötfűszer-keverék
  • 2 evőkanál szezámmag
  • 2 evőkanál napraforgómag
  • só, bors

Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, kisujjnyi csíkokra vágjuk, és egy sütőpapírral fedett tepsire öntjük. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük az ötfűszer-keverékkel, meglocsoljuk az olívaolajjal és a mézzel, és alaposan összeforgatjuk.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 20 percet sütjük, majd meghintjük a szezámmal és a napraforgómaggal, és még 5 percre visszatoljuk, hogy egy picit a magok is megpiruljanak.

Azonnal tálaljuk köretnek, kis balzsamecettel meglocsolva salátának is tökéletes.

A céklát többféleképpen is feltálalhatjuk salátaként, nyersen, sütve vagy főzve, ez az egészséges és kimondottan olcsó, vitamindús téli zöldség rengeteg lehetőséget rejt.

Forrás: Kard Éva

Most az előzőleg megfőzött céklát egy kis olajon megfuttattam, közben pedig fűszerekkel, mézzel és balzsamecettel ízesítettem. Az elkészült céklasalátát végül teljesen kihűtöttem, majd úgy kínáltam ebédnél a sült hús mellé.

Fűszeres céklasaláta

Hozzávalók:

  • 4 közepes cékla
  • 2 evőkanál méz
  • 1-2 evőkanál balzsamecet
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • 1 kávéskanál köménymag
  • 1 kávéskanál rózsabors (vagy ennek hiányában fehérbors)
  • csipet só

Elkészítés: A céklát alaposan mossuk meg, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, és főzzük puhára. Amikor puhára főtt, öntsük le a vizet, hűtsük ki teljesen, majd pucoljuk meg, és vágjuk fel kisebb kockákra.

A köménymagot tegyük egy serpenyőbe, majd pár pillanat alatt pörköljük meg. Ezután öntsük egy mozsárba, adjuk hozzá a rózsaborsot, majd őröljük finomra.

Az olajat melegítsük fel egy serpenyőben, majd adjuk hozzá a felkockázott céklát, és rázogatva, kevergetve pirítsuk pár percig. Közben sózzuk, szórjuk meg a rózsaborsos-köménymagos keverékkel, csorgassuk rá a mézet és a balzsamecetet, és pároljuk 2-3 percig, majd vegyük le a tűzről, és hűtsük ki egészen.

Tálalás előtt a céklasalátát ízlés szerint szórjuk meg vékonyra szeletelt újhagymával, és úgy kínáljuk. Sült és grill húsokhoz remekül illik, de ízlés szerint akár magában is fogyaszthatjuk.

Forrás: Kard Éva

Ha azt mondjuk, hogy már ránézésre is rózsaszín szemüvegen át látjuk ettől a forró italtól az őszi-téli szürke napokat, az egyértelmű, de nemcsak a színe miatt imádnivaló ez a melengető forró ital, hanem az íze is mennyei. A cékla, a kávé és a tej kombója tényleg furának tűnik elsőre, de érdemes neki adni egy esélyt – zseniális!

Az ízesített kávék népszerűségét a legtöbb túlárazott és menő kávés cég alaposan kihasználja, és mindenféle szirupokkal, aromákkal felturbózott italokkal kábítanak, pedig otthon is egyszerűen elkészíthetjük a legtöbbet. Most egy rózsaszín és nagyon finom, kényeztető és melengető, igazi téli italt mutatunk, ami nagyon izgalmas, bár elsőre kicsit furának tűnhet, de érdemes kipróbálni, mert mennyei, ahogy a cékla picit földes íze összesimul a kávéval és a tej selymességével!

Rózsaszín latte fűszeresen, céklával

Hozzávalók:

  • 5 dl tej – növényi tej is lehet
  • 1 kis fej cékla
  • 1 evőkanál méz – juharszirup is lehet
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 4 adag presszókávé

Elkészítés: A céklát meghámozzuk, lereszeljük, közben a tejet feltesszük melegedni. A lereszelt céklát hozzáadjuk, és 4-5 percet takarékon gyöngyözve fűzzük, majd leszűrjük, hozzáadjuk a mézet és a vaníliát, elkeverjük, és tejhabosítóval vagy botmixerrel felhabosítjuk, 4 üvegpohárba elosztjuk.

A presszókávét finoman belecsorgatjuk, a tej és a hab szétválik, középre kerül a kávé, mesésen szép és isteni finom is, a cékla egy kis földes, édeskés ízt ad hozzá – isteni és nagyon szépséges, igazi lélekmelengető téli ital!

A cékla a téli zöldségkínálat egyik legolcsóbb és legegészségesebb darabja, nyersen, sütve, főzve is nagyon sokoldalúan használható. Szendvicskrém korábban is készült már nálunk belőle fetával, de most sajt nélkül, dióval mixeltük krémes pestóvá. Igazi mindenmentes vegán kence, magában is finom, de persze gazdagítható reszelt parmezánnal, vagy tovább krémesíthető, lazítható tejszínnel, tejföllel, kókuszkrémmel, ha például tésztára használnánk szósznak.

Nemcsak egészséges és egyszerű, de kimondottan hangulatjavító is, olyan meseszép, meleg a színe. Dió helyett használhatunk tökmagot, napraforgómagot, mandulát is hozzá, a lényeg, hogy jó pépesre, krémesre mixeljük, és ízlés szerint fűszerekkel is tovább variálhatjuk.

Céklás pesto

Hozzávalók:

  • 35 dkg főtt és hámozott cékla
  • 5 dkg dió
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál balzsamecetkrém
  • 1 citrom reszelt héja
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A diót száraz serpenyőbe tesszük, és folyamatos kevergetés mellett illatosra pirítjuk, majd késes robotgépbe tesszük. Hozzáadjuk a felkockázott főtt céklát, a felaprított fokhagymát, a citrom reszelt héját és a balzsamecetkrémet, és 2-3 perc alatt egészen krémesre mixeljük, míg teljesen eltűnik benne a dió és a fokhagyma. Hozzáadjuk az olajat, sót és frissen őrölt borsot, és tovább keverjük, amíg a krém teljesen felveszi az olajat.

Szendvicskrémként, tésztaszószként, sült hús, hal vagy sajt mellé mártásként, fasírt vagy húsgolyó mellé mártogatósként tálaljuk.

A szürke, komorabb, nyirkosabb napokon mindenki vágyik egy jó kis melengető, fűszeres, színes fogásra, ami persze nem nehéz, de laktató, egészséges és finom – és a sült cékla éppen ilyen. A sütés közben az íze intenzívebb és édesebb lesz, a benne lévő cukor kissé karamellizálódik, isteni finom köretként, salátába téve vagy csak magában is, és szuperegészséges, ha csak vas- és kalciumtartalmát tekintjük, nőknek kötelezővé kellene tenni a fogyasztását, mert csökkenti a vérszegénységét és erősíti a csontokat.

Bármivel lehet fűszerezni, de egy kis narancslével, mézzel, római köménnyel és szezámmal egészen csodás lesz, egyszerre édes, sós, ropogós és puha, miközben olcsó és egyszerű, ám azt azért jó tudni, hogy a céklával érdemes kesztyűs kézzel bánni, vagyis gumikesztyűt használni a készítésekor, ha nem akarjuk, hogy a kezünket összefogja, de ha ez elmarad, egy nap alatt eltűnik a bíborszín a kezünkről…

Narancsos-szezámos sült cékla

Hozzávalók:

  • 60 dkg cékla
  • fél narancs leve
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál só
  • frissen őrölt bors
  • 3 evőkanál szezámmag

Elkészítés: A céklákat meghámozzuk, ujjnyi szeletekre, majd csíkokra vágjuk, és sütőpapírral fedett gáztepsire tepsire tesszük. A narancs levét kifacsarjuk, hozzáadjuk az olívaolajat, a mézet, a római köményt, a sót, borsot őrölünk hozzá, elkeverjük, a céklára öntjük, és alaposan összeforgatjuk. Meghintjük a szezámmaggal, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 20 percet sütjük, majd összeforgatjuk, és még 10-15 percre visszatoljuk, és illatosra, karamellizáltra sütjük.

Ebben a sütiben minden benne van, ami egy klasszikus brownie-ban is, de kevesebb cukorral, vajjal és liszttel készül, mert ezek mindegyikét részben pótolni tudja a cékla, ami főzve, majd pürésítve kerül a tésztába, és teljesen eltűnik sütés közben! Ez a csodás gyökérzöldség édesíti és szaftosítja a tésztánkat, textúrát is ad neki, a csokoládé viszont teljesen átveszi fölötte az uralmat: senki nem fogja tudni kitalálni, milyen titkos alapanyaggal készült ez a brutálisan finom süti.

Ha van főtt vagy sült natúr céklánk, akkor gyorsan összedobható, ha nincs, akkor kicsit hosszadalmasabb, így viszont a cékla kicsöpögő levéből készíthetünk a tetejére egy kis pink mázat is, ha szeretjük…

Nagyon csokis brownie céklával

Hozzávalók:

  • 30 dkg cékla
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg liszt
  • 5 dkg étkezési keményítő
  • 5 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 2 teáskanál vanília-kivonat
  • maréknyi mazsola vagy dió – opcionális
  • csipet só

A tetejére:

  • 5 dkg porcukor
  • 2-3 evőkanál a cékla főzőlevéből

Elkészítés: A céklát meghámozzuk, felkockázzuk, és feltesszük főni annyi vízzel, amennyi épp ellepi, és kb. 15-20 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük, hagyjuk a szűrőben lecsöpögni, a kicsöpögő levet felfogjuk.

A csokoládét felkockázzuk, és a vajjal együtt gőz fölött megolvasztjuk, simára keverjük. Hozzáadjuk a vaníliát, egy csipet sót, a főtt céklát és a tojásokat, és botmixerrel az egészet simára pépesítjük. Ezután hozzáadjuk a lisztet, a kukoricakeményítőt, a kakaóport, a sütőport és ha szeretjük, akkor a mazsolát vagy diót, és egy spatulával homogén tésztává összedolgozzuk.

A masszát sütőpapírral kibélelt – vagy kivajazott, lisztezett – kisebb tepsibe öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 25-30 perc alatt tűpróbáig sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk legalább langyosra hűlni, közben a tetejére elkészíthetjük a mázat, 5 dkg porcukrot kevés céklalével elkeverve, amivel ízlés szerint megcsorgatjuk a tetejét tálalás előtt.

Akármilyen meglepő, igazából nem újdonságról van szó, hanem egy kevéssé ismert amerikai klasszikusról. A pickled beet eggs, a pink, savanyított céklás tojás Pennsylvania valamikori német bevándorlóinak, illetve leszármazottaiknak volt egyik jellegzetes fogása, de mint olyan sok étel, ez is hamar elterjedt, és leginkább ünnepi alkalmakkor készítik, hagyomány szerint.

Az elkészítése nem sokban tér el a nálunk is népszerű ecetes céklától, kicsit fűszeresebb salátalével készül, hagyma is van benne, és a már kész, de még forró céklához adják hozzá a főtt, hámozott tojást, ami egy nap érlelés alatt átveszi a cékla gyönyörű színét, és finomabb is a páclében érlelve – érdemes kipróbálni!

Savanyított céklás tojás

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 4 közepes cékla
  • 2 kis fej hagyma
  • 1 dl almaecet
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál koriandermag
  • 1 teáskanál szemes bors
  • 1 babérlevél
  • 2-3 szem szegfűszeg

Elkészítés: A céklákat meghámozzuk, felszeleteljük, lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy ujjnyira ellepje, és tűzre téve 30-35 perc alatt puhulásig főzzük közepes lángon. Közben a hagymákat megtisztítjuk, a tojásokat pedig külön edényben 10 perc alatt keményre főzzük, majd hideg vízbe tesszük, majd meghámozzuk.

A céklához adjuk az ecetet, a cukrot, a fűszereket, sózzuk, beledobjuk a hagymákat, és újraforrástól még 5 percet főzzük. A tűzről levéve átöntjük egy zárható edénybe, belerakjuk a tojásokat, lefedjük, majd ha kihűlt, a hűtőbe tesszük, és 24 órát pácoljuk, érni hagyjuk.

A hummusz és a cékla külön-külön is kedvencünk, de a kettő összekombinálva is nagyon jól működik. Ez a kissé hanyagolt, kimondottan olcsó és nagyon egészséges zöldség kicsit édeskésebbé, teltebb ízűvé teszi ezt a zseniális kencét, arról nem is beszélve, mennyire szemet gyönyörködtető a színe. Ha a cékla főzési idejét nem számítjuk, akkor gyors és maceramentes, és bár céklát főve is találunk vákuumcsomagolásban, otthon sem nagy ördöngösség elkészíteni, és finomabb is frissen készítve.

Céklás hummusz

Hozzávalók:

  • 2 közepes cékla
  • 1 konzerv (400 g) csicseriborsó
  • 1 gerezd fokhagyma
  • fél citrom reszelt héja és leve
  • 2 evőkanál tahini – szezámkrém
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A céklákat lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és tűzre téve, közepes lángon mérettől függően 45-50 perc alatt puhára főzzük, ha egy villát vagy kést ellenállás nélkül bele tudunk szúrni, akkor jó. Leszűrjük, és hagyjuk kicsit hűlni, majd meghámozzuk, felkockázzuk.

Az előkészített céklát késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a leszűrt csicseriborsót, a zúzott fokhagymát, a tahinit, hozzáreszeljük fél citrom héját, belefacsarjuk a levét, sózzuk és borsozzuk, és alaposan összemixeljük, majd hozzáadjuk a 2 evőkanál olívaolajat is, és tovább selymesítjük, amíg a megfelelő krémes állagot megkapjuk.

Azonnal tálalhatjuk, de jót tesz neki, ha kicsit tud pihenni, hogy az ízek összeérjenek. Ízlés szerint finomra vágott petrezselyemmel vagy pár szem szezámmaggal meghintve kínáljuk.

A cékla az egyik legolcsóbb zöldség, nagyon egészséges, és aki elsőre a klasszikus ecetes céklasalátára asszociál e gyökérzöldség láttán, gyorsan törölje az emlékeit, és adjon még egy esélyt neki! Sokkal többre érdemes ugyanis, rengeteg módon használható nyersen, sütve és főzve is, és bőven többet érdemel, minthogy egy cukros-ecetes lében szomorkodó savanyúságnak könyveljük el.

Aki bátortalan a cékla felfedezésével kapcsolatban, annak a ropogós csipsz lehet az első és legjobb barátkozási pont ezzel a gyökérzöldséggel, ami szinte egész évben kapható, de ősszel és télen mindenképpen az egyik legkitartóbb, vitamindús és jól eltartható, olcsón beszerezhető zöldségféle. Sütőben sütve, minimális olajjal, maximális ízzel és robogóssággal mindenkit meg fog győzni, garantáljuk! 😉

Céklacsipsz házilag

Hozzávalók:

  • 2 közepes cékla
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • kevés só
  • csipetnyi őrölt római kömény vagy rozmaring, ha szeretjük

Elkészítés: A céklához érdemes gumikesztyűt húzni, mert elég könnyen megfogja a bőrt, de akit ez nem zavar, el is hagyhatja. A nyers gumókat meghámozzuk, majd vékonyan legyaluljuk, vagy késsel 1-2 mm vékonyra szeljük. Sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk úgy, hogy ne fedjék egymást, majd meglocsoljuk kevés olívaolajjal, ha szeretjük, megszórhatjuk pici római köménnyel vagy rozmaringgal.

180 fokos sütőbe toljuk, és a céklaszeletek méretétől függően 15-20 percet sütjük, a végefelé érdemes nézegetni, mikor kezd roppanós lenni. A sütőből kivéve megszórjuk egy kis sóval – nem előbb, mert akkor levet ereszt és puhul, nem lesz ropogós! -, és hagyjuk legalább langyosra hűlni.

Magában is isteni finom és ropogós, de mártogathatjuk kis tejfölbe, joghurtba is…

Egész évben kapható, de a nyár végi, kora őszi cékla a legfinomabb. Rengeteg rostot és vitamint, vasat és más ásványi anyagot tartalmaz, viszont 100 g bíborszín céklában csak 30-31 kcal van, így diétás étrendben is bátran fogyaszthatjuk.

Mire és miért jó a cékla?

  • Magas a vastartalma, aktiválja a vörösvértest-képződést.
  • Magas folsavtartalma miatt hasznos a méhben fejlődő magzatnak, így kismamáknak is ajánlott.
  • Magas a kalciumtartalma, ami a csontképződésre hat, illetve csökkenti a csontritkulás veszélyét.
  • Kálium- és magnéziumtartalma jót tesz az izmoknak.
  • A cékla festőanyaga daganatellenes hatású, már néhány hetes céklakúra esetén is mutatható ki javulás.
  • Magas a vitamintartalma: B-vitaminokat, C-vitamint és sok fontos nyomelemet tartalmaz.
  • Szépíti és ápolja a körmöt, a hajat.
  • Kitűnő zsírbontó.
  • Antioxidánsokban gazdag.
  • Az indiai ájurvédikus gyógyászat egyik alapnövénye, kiváló vérképzőnek tartják.
  • Gyógyítja, karbantartja a bélrendszert.
  • Menstruációs fájdalomnál vagy klimax idején is áldásos.
  • Jótékonyan hat az anyagcserére.

Sokan savanyúságként könyvelték el ezt az értékes gyökérzöldséget, pedig finom leves, turmix, rizottó, szendvicskrém, falafel is készíthető belőle – vagy épp tócsni, mint az alábbi receptben.

Céklapalacsinta

Hozzávalók:

  • 40 dkg cékla
  • 1 kis fej lila hagyma
  • 1 tojás
  • 4-5 evőkanál finomabb szemű (gm) zabpehely
  • 3-4 ág kakukkfű
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • kevés vaj vagy olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A céklát és a hagymát meghámozzuk, lereszeljük vagy felkockázzuk, és késes robotgépben finomra aprítjuk. Tálba tesszük, hozzáadjuk a tojást és a zabpelyhet, sózzuk, borsozzuk, római köménnyel és a száráról lehúzott kakukkfűlevélkékkel ízesítjük, és 10 percre félretesszük.

Egy serpenyőt felforrósítunk, olajjal kikenjük, vagy 1 teáskanálnyi vajat felolvasztunk benne, a céklás masszából nagyobb evőkanálnyi adagokat teszünk bele, a kanállal ellapogatjuk, és 4-5 percig sütjük, majd lapáttal megfordítjuk, és még 3-4 percig sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, a maradék céklás masszát ugyanígy kisütjük.

Azon melegében tálaljuk, fokhagymás vagy tormás joghurttal, zöldfűszeres tejföllel kínálhatjuk ízlés szerint.

A klasszikus falafelt is nagyon szeretjük, különösen akkor, ha kellően fűszeres, de néha nem árt variálni a megszokott ízeket. A vasban gazdag cékla szuper a szervezetünknek, ráadásul édeskés, kicsit földes íze is remekül bele tud simulni egy-egy fogásba. A falafelt belül puhábbá, szaftosabbá – nem mellesleg gyönyörű színűvé – teszi.

Az alábbi recept nagyon egyszerű és gyors, ha van főtt céklánk és konzervcsicserink, és bár van benne tojás és zsemlemorzsa, könnyedén „mentessé” is tehető, ha prézli helyett finomra őrölt gm zabpelyhet, a tojás helyett pedig lenmagtojást – 1 csapott evőkanál lenmagliszt 3 evőkanál vízzel elkeverve – teszünk a masszába. Isteni finom, érdemes kipróbálni!

Céklás falafel

Hozzávalók:

  • 1 doboz (400 g) főtt csicseriborsó
  • 25 dkg főtt cékla
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál őrölt római kömény
  • 10 dkg zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • fél marék aprított petrezselyem
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. Az olajat egy serpenyőbe öntjük, hozzáadjuk a hagymát, kevergetve megfonnyasztjuk, a fokhagymát is hozzáadjuk, és még 1-2 percig pároljuk.

A konzerv-csicseriborsót leszűrjük, késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a felkockázott főtt céklát, a tojást, a zsemlemorzsát, a dinsztelt hagymát, a citrom reszelt héját és az aprított petrezselymet, sózzuk, borsozzuk, és pár perc alatt összemixeljük, amíg homogén masszát kapunk.

A kést óvatosan kiemeljük, majd 5 centis golyóbisokat formázunk a masszából, sütőpapírral fedett tepsibe rakosgatjuk, és 20-25 perc alatt megsütjük.

Tálalhatjuk forrón, langyosan, hidegen is – salátával tálalva, pitába téve vagy akár mártogatóssal csak úgy snacknek.

A chutney az egyik legizgalmasabb találmány, nem könnyű pontosan definiálni, mert nagyon sokféle lehet. Valójában egy indiai gyökerekkel bíró fűszeres szósz, ami gyümölcsből vagy zöldségből készül, vagy akár a kettő keverékéből, egyszerre édes és sós, kicsit pikáns is. Leginkább egy fűszeres dzsemre hasonlít, amit azonban nem kenyérrel, hanem húsok, halak mellé szósznak, vagy sajtok, pástétomok kísérőjeként is használnak. Állaga lehet darados vagy akár egészen krémes, ezekre nincsenek is szabályok.

A chutney lelke a fűszer és a sokféle alapanyag, illetve ezek fúziója, aromáiknak harmóniája. A legegyszerűbb almából, céklából, sütőtökből vagy paradicsomból is készülhet fűszeres szósz, csak merni kell használni a fűszereket, bátran párosítani gyümölcsökkel. A chutney-ba gyakran kerül hagyma, fokhagyma, citrom vagy narancs héja, valamint olyan karakteres fűszerek, mint a gyömbér, a fahéj, a szerecsendió, de bátran használhatunk szegfűszeget, szegfűborsot, kardamomot, koriandert, mustármagot vagy akár csilit is.

Az alábbi receptben cékla, alma és szeder hármasából készült egy nagyon izgalmas és pikáns chutney, húsok és sajt mellé is isteni, és akár gasztroajándéknak is ideális. Nagy előnye, hogy bár a mennyiségben sokkal több benne a pénztárcabarát cékla és alma, mégis dominál benne a jóval kevesebb szeder.

Szedres-céklás chutney

Hozzávalók:

  • 40 dkg cékla
  • 1 nagyobb alma
  • 1 kis fej hagyma
  • 20 dkg szeder
  • 2 dl vörösbor
  • 1 kávéskanál őrölt koriandermag
  • 20 dkg befőzőcukor
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • 2 evőkanál olaj
  • csipet só

Elkészítés: A céklákat megmossuk, és héjában megfőzzük, majd leszűrjük, kicsit hűlni hagyjuk, meghámozzuk és felkockázzuk. Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, apróra vágjuk.

A hagymát meghámozzuk, szálasra vágjuk, és az olajon, gyenge tűzön párolni kezdjük, hozzáadjuk a céklát és az almát, meghintjük a korianderrel és egy csipet sóval, összeforgatjuk, majd felöntjük a vörösborral és annyi vízzel, hogy épp ellepje. Takarékon 20 percig pároljuk.

Ezután botmixerrel pürésítjük, hogy majd a szeder domináljon benne, hozzáadjuk a szedret és a befőzőcukrot, hozzáreszeljük a citrom héját, belefacsarjuk a levét, átkeverjük, és forrástól számítva 5 percig főzzük kevergetve.

Kisebb üvegekbe öntjük, gondosan lezárjuk, és egy lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy az üvegek 3/4 részéig érjen, majd lefedve, takarékon 1 órát dunsztoljuk. A vízben hagyjuk kihűlni, majd letörölgetjük, és mehetnek is a kamrapolcra.