Írd be, mit keresel:

Egy igazán jó vajas croissant készítése hosszú órákat vesz igénybe, többször kell hajtogatni, pihentetni, hogy kellően leveles és omlós legyen a végeredmény, így otthon nem is nagyon áll neki senki. A cruffin forradalmian más technikával készül, mégis ugyanolyan réteges és leveles, foszlós, belül puha és illatos, kívül roppanós, isteni finom. A lényege, hogy hajtogatás helyett egyszerűen fel kell csavarni a vajjal megkent, kinyújtott tésztát, majd félbevágni úgy, hogy a rétegek hosszában látszódjanak, majd ismét feltekerni, így ezer kis réteg képződik.

Ha először készítjük, mindenképpen érdemes natúr és jó minőségű, kimondottan lágy vajat használni, de a későbbiekben a vaj kikeverhető vaníliás cukorral vagy fahéjjal, gyömbérrel vagy kardamommal, így fűszeresebb változatokat is süthetünk. A pihentetést ne spóroljuk el, mert ez a siker egyik záloga, sütés előtt langyos helyen másodszor is kelesszük meg, ha pedig reggelinek szeretnénk, akkor a muffinformába pakolt nyers cruffinokat tegyük a hűtőbe, ahol másnap reggelre szép lassan megkelnek majd, így reggel már csak sütni kell.

Kínálhatunk a kisült, langyosra hűlt cruffinok mellé dzsemet, vajat vagy Nutellát, de olyan finom, hogy egy tejeskávé vagy kakaó mellé magában is tökéletes.

Cruffin

Hozzávalók 8 cruffinhoz:

  • 5 dkg cukor
  • 1 evőkanál porélesztő
  • 1,8 dl meleg víz
  • 30 dkg liszt
  • 5 dkg vaj
  • csipet só
  • 20 dkg lágy vaj

Elkészítés: A cukrot, az élesztőt és a meleg vizet keverőtálba tesszük, összekeverjük, 10 percet pihentetjük, majd hozzáadjuk lisztet, a csipet sót és a vajat, és elektromos robotgép dagasztókarjával 8-10 perc alatt alaposan kidolgozzuk ruganyos tésztává. Gombóccá formázzuk, kicsit meglisztezzük, tálba tesszük, és letakarva, langyos helyen 45 percet kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen kicsit átdolgozzuk, 4 egyenlő részre vágjuk. Rúddá sodorjuk, majd sodrófával kb. 40 x 20 centis lapokká nyújtjuk. 5 dkg lágy vajjal megkenjük, hosszában feltekerjük, majd hosszában kettévágjuk, két vékony csíkká, amiben látszanak a vajas-tésztás rétegek. Csigává tekerjük mindkét félbevágott részt, és egy-egy kivajazott vagy papírkapszlival bélelt muffinformába ültetjük, a maradék tésztával is így járunk el. Ha kész, tiszta konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen 45 percig kelni hagyjuk.

A megkelt tésztát 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30 perc alatt megsütjük a cruffinokat. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd ízlés szerint porcukorral, vaníliás cukorral vagy fahéjas porcukorral tálaljuk, kínálhatunk mellé lekvárt is.