Az EFOTT több mint 100 aktivitással, több mint 20 egyetem részvételével és több mint 40 kipróbálható sportággal várja az érdeklődőket július 10. és 14. között a Velencei-tó partján. Olyan előadók koncerteznek majd, mint Azahriah, Majka, Krúbi, a VALMAR, Manuel, Dzsúdló, T. Danny, Lil Frakk, a BSW, Metzker Viki, a Margaret Island, az Irie Maffia, a Blahalouisiana vagy éppen a Punnany Massif.
„Ez a fesztivál továbbra is a hallgatóké. Az EFOTT az egyetemi közösségek találkozásának színtere, amely szórakozásra és szakmai találkozásokra egyaránt lehetőséget ad” – vallja Eszterhai Marcell, a jogtulajdonos Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnöke.
Dr. Lasztovicza Gábor fesztiváligazgató hangsúlyozta: az EFOTT a legtartalmasabb nappali programlehetőségeket szeretné kínálni a nyári zenei fesztiválok közül, nyitva a családok felé is. 14 év alattiaknak, szülői felügyelettel ingyenes lesz a belépés, és új, önálló jegytípust is bevezettek a fesztivál a nappali eseményeire.
Az idei EFOTT házigazdája az Óbudai Egyetem lesz, a központi gondolata pedig a digitalizáció, az innováció, a fenntarthatóság és a zöld energia felhasználása.
„Elsősorban műszaki vívmányokat mutatunk be a fesztiválon, digitalizáció és fenntarthatóság témakörben. Különféle kiterjesztett valóság-megoldásokkal, applikációkkal is találkozhatnak a látogatók. Bemutatkozik a Smart Flower, vagyis az okos napraforgó is, amely a nap irányának megfelelően forog és gyűjti a napenergiát. Az így termelt energiát 100 százalékban felhasználjuk, például mobiltelefonok töltésére” – fogalmazott Kovács Levente, a házigazda Óbudai Egyetem rektora.
„A magyar felsőoktatás versenyképes, vonzó, identitásőrző és közösségépítő. Versenyképes egyetemeink vannak, amelyek vonzók is, hiszen már több mint 310 ezren vannak a felsőoktatásban. Identitásőrző és közösségépítő szerepünk is van, tehát nemcsak tudást teremtünk, hanem egyetemi közösséget is” – hangsúlyozta Dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára az EFOTT fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján.
Az államtitkár bejelentette: a Kulturális és Innovációs Minisztérium 500 EFOTT-bérletet ajánl fel a külhoni felsőoktatási intézmények számára.
Az EFOTT idei kínálatában a borkultúra is kiemelt szerepet kap. „A „Buborékok Nyara” rendezvénysorozat részeként az EFOTT-on is népszerűsíteni fogjuk a magyar borkultúrát. Szeptembertől pedig három magyar egyetemen indítunk Borkatedra szemináriumot a magyar borról” – jelentette be a sajtóeseményen Rókusfalvy Pál miniszteri biztos.
„Az elmúlt években egyre inkább felértékelődik a közösségi élmény és a tartalmas nappali programok szerepe az EFOTT fesztiválon. Idén először kifejezetten a családok számára is készülünk programokkal. Az egyetemi mindennapokat bemutató UNIverzumban több mint 20 felsőoktatási intézménnyel lehet találkozni. Összességében több mint 100 aktivitás és több mint 40 kipróbálható sportág várja az érdeklődőket” – tájékoztat Budai Marcell, az EFOTT fesztivál sajtófőnöke.
Hozzáteszi: az EFOTT célja, hogy a legtartalmasabb nappali programkínálattal rendelkezzen a nyári zenei fesztiválok közül. 14 év alattiaknak, szülői felügyelettel ingyenes lesz a belépés, és új, önálló jegytípust is bevezetnek a nappali eseményekre. Újdonság az is, hogy a Velencei-tó partján House Pikniket rendeznek a fesztivál minden napján, július 10. és 14. között, 14:00 és 20:30 között.
Az EFOTT egyetemi kampuszának számító UNIverzumban a felsőoktatási intézmények mellett a kiemelt oktatási és innovációs projektek, a civil szervezetek és a vállalati szektor szereplői is helyet kapnak.
Az egyetemisták fesztiváljának estéin pedig olyan előadók koncerteznek majd a Velencei-tó partján, mint Azahriah, Majka, Krúbi, a VALMAR, Manuel, Dzsúdló, T. Danny, Lil Frakk, a BSW, Metzker Viki, a Margaret Island, az Irie Maffia, a Blahalouisiana vagy éppen a Punnany Massif.
Az idei EFOTT házigazdája az Óbudai Egyetem lesz, a központi gondolata pedig a digitalizáció, az innováció, a fenntarthatóság és a zöld energia felhasználása.
„A fesztivál legnagyobb erőssége a közösségteremtő ereje: az EFOTT az év legnagyobb egyetemi bulija. Célunk, hogy a felsőoktatási közösséggel együtt formáljuk, hozzuk létre a jövő egyetemét, amely Magyarország megtartó erejének, versenyképességének egyik kulcsa” – hangsúlyozta Dr. Hankó Balázs Zoltán, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára az EFOTT fesztivál beharangozó sajtóeseményén kedden a budapesti Fiktív Café&Event-ben. A felsőoktatásért felelős államtitkár bejelentette: az EFOTT fesztivál idén a törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát.
A Velencei-tónál július 12. és 16. között megrendezett fesztiválról Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke elmondta, rendkívüli fontos találkozási pont az egyetemi közösségek számára. „Az EFOTT a felsőoktatás ünnepe is egyben, hiszen az esti szórakozás mellett aktív, izgalmas nappali programokat is kínál: a fesztivál egyetemi kampuszát jelentő UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett, találkozási lehetőséget kínálva a hallgatóknak. Az EFOTT hagyományaihoz híven továbbra is kiemelt szerepet szán programjai között az egyetemes kultúra, valamint a magyar felsőoktatás kínálta lehetőségek bemutatására, népszerűsítésére” – fogalmazott.
Az egyetemisták legnagyobb fesztiváljának házigazdája idén a Pannon Egyetem lesz – az intézmény székhelye, Veszprém idén Európa Kulturális Fővárosa.
„Az ország első egyetemi fesztiválját Veszprémben rendeztük 1969-ben, ezt a hagyományt azóta is fontosnak tartjuk, igazi közösségteremtő erőként tekintünk rá” – mondta Prof. Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora. Csillag Zsolt, az intézmény kancellárja pedig kiemelte: „a Pannon Egyetem 7 helyszínen több mint 100 attrakcióval várja a látogatókat a fesztiválon. Több mint 200 önkéntesünk segít majd, öregdiákoktól az oktatókon át a hallgatókig, az aktivitásaink középpontjában pedig a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd”.
Az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján.
Szerdán a középiskolások és a fiatal egyetemisták kedvencei – a Carson Coma, T. Danny, a BSW és a VALMAR – veszik birtokba a nagyszínpadot. Csütörtökön fergeteges show várja az örök fiatalokat: színpadra lépnek a ’90-es és 2000-es évek nagy nemzetközi sztárjai, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat, Geszti Péter egy különleges Best of Geszti-produkcióval érkezik, és visszatér az EFOTT nagyszínpadára Korda György és Balázs Klári is. Pénteken a Wellhello, Dzsúdló és a Halott Pénz, szombaton pedig többek között a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, valamint Majka koncertje várja a látogatókat.
Az előadók közül a sajtóesemény vendége volt Valkusz Milán, a VALMAR énekese-rappere, aki felidézte, a tavalyi fesztiválon már hatalmas sikert aratott a produkciójuk, idén először pedig a nagyszínpadon léphetnek fel.
A sajtóeseményen részt vett L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is, aki még a Velencei-tó térségének országgyűlési képviselőjeként került kapcsolatba a fesztivállal. „Lassan egy évtizede partnerünk az EFOTT a térségben, amely számára kiemelt fontosságú az esemény, többek között százezres nagyságrendű vendégéjszakával járul hozzá a helyi turizmushoz. Kiemelt célunk az ifjúsági szálláshelyek további bővítése annak érdekében, hogy egész évben minél több egyetemistát fogadhasson a térség” – tájékoztatott L. Simon László.